Pió atya jóslata Nyomtat
Írta: Ayurvéda portál   

Pió atya jóslataPió atya neve immár fogalommá vált a katolikus hívők számára, története a 20. század misztikájának önálló fejezete. A karizmatikus pap számos szenvedése után a fizikai parajelenségek legritkább és fizikailag legérthetetlenebb jelenségét, a levitációt is megélte. Híres lett arról is, hogy a gyóntatószékben nála nem kell gyónni. Tisztánlátásával (vagy medialitásával) tudta ugyanis, hogy milyen problémái vannak a gyónóknak.

„Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni.Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük.
Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”

– Ezt írta a tisztánlátásáról híres Padre Pio, vagyis Pió atya a magyarokról.

Az 1968-ban, 81 éves korában elhunyt Pio atyát végül 2002-ben szentté avatta II. János Pál pápa.