Isten büntetése Nyomtat
Írta: Ayurvéda portál   

Isten büntetése a betegségNagyapáink korából örökölt mondás, hogy Isten nem ver bottal. Ugyanakkor a keresztény papok is arra buzdítják a hívőket, hogy az igazság szolgáltatást hagyják Istenre, mert ő megbünteti a gonoszokat. Ezzel egyet is értek, ebben a cikkben arról lesz szó, hogyan is működik ez. Persze, aki az ayurvedika.hu-t olvassa, annak sok minden nem lesz újdonság, azonban amiről írok, talán egy másik nézőpont.

A történelemben számtalan írás maradt meg arról, hogy Isten közvetlenül avatkozott be és büntetett meg embereket, nemzeteket. A Biblia ír Szodoma és Gomora pusztulásáról, az egyiptomi fáraó megbüntetéséről. Krisnáról is maradtak emlékek, amelyek az bizonyítják, hogy olykor a híveiért beavatkozott és halállal büntetett, sőt Kalkiról, krisztusról is meg van írva, hogy eljön és megbünteti a hitetleneket. Azonban Isten büntetésének ez a legritkább megjelenési módja, valójában Isten minden nap büntet. Vagy mégsem?

Az ember, aki letér az igazság útjáról és elsősorban vágyainak és félelmeinek él könnyen lesz áldozata az igazságnak. Törvény az, hogy amit az ember elfogad igaznak, azt követni kell. Aki a saját hitének ellenszegül, az bűnt követ el. Gondolj bele! Az igazság attól igazság, hogy minden áron megvalósulásra törekszik. Ha kitekintesz ebből, akkor a benned élő hitrendszer még tovább teremti a te életedet, s miközben te már más célokat követsz, ő akkor is a régi célokat hozza eléd. Ha ebből benned elégedetlenség, félelem lesz úrrá a következő folyamat zajlik benned le testi szinten:
  • A vágyai és a félelmeid megbontják a benned uralkodó hatóerők (doshák) egyensúlyát és kettőségbe taszítanak.
  • A doshák rombolni kezdik szöveteidet, sejtjeidet.
  • idővel ezek miatt beteg lehetsz.
A fentiekről részletesen olvashatsz a portálon, most csak arra a tényre hívnám fel a figyelmedet, hogy mindenden betegség és szenvedés Isten „büntetése”. Most csak azért tettem zárójelbe ezt a mondatot, mert ha megértetted, amit mondok, akkor rájössz, hogy valójában te magad ítélted magadat büntetésre.
Természetesen Isten minden emberben benne van. Amikor egy ember egy másik tette miatt megharagszik, és valamilyen formában megbünteti (árt neki, vagy megvonja önmagát tőle), az is Isten büntetése. Ilyenkor Isten a másik emberen keresztül büntet. Az ilyen fajta büntetésnek az az emberre a hátránya, hogy aki büntet valószínűleg nem képes saját tettét ítélet nélkül feldolgozni, ezért ő maga is a fentebb részletezett büntetés alá vonja saját magát. Így valóban a kicsinyhitű embereknek jobb, ha bíznak abban, hogy a törvénytagadó, alázat nélkül való embereket megbüntesse, azaz hogy ők büntessék csak saját magukat.
Ha azt elfogadod igaznak, hogy Isten örökéletre hívta el az emberek, azonban az örökélet a kettőséggel szemben az egységben lehet elérni, akkor azt is belátod, hogy Isten harmadik „büntetése” a halál, amire szintén te ítélted magadat.
Tévednek azok az emberek, akik azt tartják, hogy a Krisztus ellenségei, azok, akik támadják őt. A Krisztus ellenségei azok a szellemi erők, amelyek láncra verik az embert és szenvedést hoznak rá. Krisztus ellenségei a tudatlanság, a kétely, a félelem, a szenvedés, a betegség és a halál. Aki szenvedése által elvette azoknak az embereknek a bűneit, akik hisznek benne, tettével egyben azt is ígérte, hogy amikor eljön, kivonja híveit a büntetés alól és felszabadítja őket az örök életre. A benne megbotránkozók nem az ellenségei, azonban ha itt a földön az életet nem tudja másként megtartani, minthogy elpusztítja a hitetleneket, akkor ne legyen kétséged, hogy meg fogja tenni.
Ha az ember nekifut a falnak, nem a fal okozza a fájdalmat, hanem maga az ember, aki nem vette számításba a fal természetét. Az ember, aki letér az igazság útjáról, önmagának okoz szenvedést, így bünteti saját magát. Ne feledd, a Krisztus ellenségei a te ellenségeid is. Sok ember úgy éli meg a betegséged, hogy még abban is hasznot húzzon. Kihasználja állapotát és kiharcolja mások sajnálatát és kiemelt figyelmét. Nem tudja mit cselekszik az ilyen hit nélkül való. A hívő ember, ha felimerte, hogy saját maga büntetését szenvedi, keresi a megbocsátást és megtér bűneiből, az ő jutalmát Isten előkészítette már. A hit nélkül való embernek is lesz jutalma. Aki életében szerette a szenvedést, az ő helye is elő van készítve az örökkévaló szenvedés és tűz tavában.