Krisztusvárás Print
Written by Horváth-Kovács Diána   
There are no translations available.

Kérdezhetnéd, miért ír valaki egy ayurvédikus portálon a Krisztusvárásról? Mi lehet az ayurvédikus elvek és a Krisztusba fektetett bizalmunk közös találkozási pontja? A védák, akárcsak Isten, a felszabadulásra hívott el téged is. Mit tehetsz azért, hogy végre boldog lehess? Erről szól ez az írás.
Az emberiség boldogságkeresése egyidős az élet megjelenésével. Az emberi nemzedék minden korszaka magával hozta a kérdést: mit tehetek azért, hogy az életet a lehető legpozitívabb formájában megélhessem? A védák könyve megfogalmazza az emberi élet 4 célját, melyekről ezen a portálon is olvashattál már. Ezek közül vannak célok, melyek az anyagi világra koncentrálódnak (pl. anyagi javak szerzése, a fajfenntartás témái), és vannak olyanok, melyek a lelki élet felé ösztönzik az útkereső embert (magasabb igazságok betöltése és a felszabadult tudatállapot elérése).
 
Ha már lapozgattad a portálon nemrég megjelent könyvet, az Élet és a halál könyvét, akkor tudod, hogy mindaz, amely a mulandóságot erősíti benned, egyben kijelöli az utat az emberiségnek a halál felé. S mindaz, mellyel az örök életbe vetett hitedet támogatja, elvisz a felszabaduláshoz.
 
A tested és minden anyagi dolog, mely körbevesz téged, egyszer elmúlik. Vajon érdemes e hozzá ragaszkodnod, s támogatnod a végességbe vetett hitedet? A mulandóságot támogatod az anyagi világhoz való ragaszkodásoddal, a kapzsisággal, a gyűjtögetéssel, a ragaszkodásaiddal, a szexuális vágyakkal, a haláltól való félelmeddel, már nem élő hozzátartozóid elvesztésének fájdalmával, és minden olyan hitrendszereddel, mely valóságként a megfogható dolgokat fogadta el igaznak. A valóság ennél sokkal felemelőbb. Értsd meg, te lélek vagy: örökkévaló és elmúlhatatlan. Bár tested az enyészeté lehet, de a lényeged, a lelked akkor is él, ha minden földi dolog elmúlt körülötted. A test alóli felszabadulás legnagyobb példáját Jézus mutatta meg számodra is. Megmutatta, hogy bár keresztülment a halál ösvényén, az mégsem győzhetett rajta. S az életbe és a lélek igazságába vetett hite felszabadította az elmúlás fogsága alól, s örök életet nyert mennyei testtel. Ez az öröksége a benne hívőknek, akik követik az ő példáját, s minden percben ez taz örökkévalóságot táplálják magukba.
 
A Krisztusvárás nem nyilvánulhat meg a róla való és meg nem cselekedett szavakban, s nem nyilvánulhat meg a halogatásban sem. Sokan kiírjuk minden nap a képzeletbeli ajtófélfánkra, hogy majd holnap ráérek elkezdeni, majd holnap megcselekszem, s ma még élvezem a semmittevés látszólagos örömét. Kérdés, hogy akkor is ez az öröm fog e kiülni az arcokra, mikor szembesülnek azzal, hogy eljött az idő és számot kell adni egész eddigi életükkel? Melyik csoportot akarod erősíteni? A bár prófétának jól beillő és cselekedetekben szegény emberét, vagy a törekvő és hitben buzgó emberét? Ha minden nap elmondod, hogy de hinni kell abban, hogy az ember megváltozhat, de cselekedeteiddel nem támasztod ezt alá, a hiábavalóság oltárán áldozol.
 
Ha döntöttél Krisztus mellett, akkor:
-          Éld meg mindennapjaidban az ő tanításait (az igazságról, az odaaadásról, az alázatról, a szeretetben rejlő feltétel nélküli elfogadásról, az Isten felé bizonyított hűségedről, a kegyelemről, a mások segítéséről, a békére való törekvésről stb.)
-          Valósítsd meg önmagadban és családodban a megbocsátást. A Krisztusvárás középpontjai a családok lesznek. A család egysége és a közös törekvés emberek sokaságát vezetheti el a felszabaduláshoz. Tegyétek félre indulataitokat egymás iránt, s váljatok igazi közösséggé, melyet a család valójában jelent. Legyetek éberek, s felkészültek a meglátogatásra!
-          Soha meg ne torpanj, akkor sem, ha a kísértés démona törekszik félrevezetésedre. Tarts távol magadtól minden kételyt és minden kettősséget. Vértezd fel magadat a kísértésre adott válaszokkal, melyeket megtalálod a portálon is a „Válaszok” című cikkben. A helyes gondolatokkal és kitartó ismételgetésükkel a kísértés nem tud közel férkőzni a szívedhez!
-          Járj közösségbe! Keresd meg azoknak a hívő embereknek a csoportját, akikkel egységben egymást segítitek a helyes törekvésben és hitben! Az igaz közösségek hordozzák egymás terheit, együttérzőek és támogatják egymást a lélek útjain. Az egymást szerető közösségi tagok együttesen szabadulhatnak fel, ha valóban az önátadáson alapszanak és nem arra a célra alakultak, hogy egymástól raboljanak figyelmet, és a tagok csak önös érdekeiktől vezérelve legyenek jelen. Ha egy közösség nem tud támogató közösség lenni, jobb, ha nem tartja fogva igaz tagjait.
-          Ne félj a holnaptól, és ne legyen vezérfonalad az elmúlás és a végidők gondolata. Mert miközben ettől félsz és erre koncentrálsz, elfelejted megtenni azokat a tetteket, melyekkel pontosan a félelmeidet elkerülheted.
-          Várd minden nap a Megváltódat, ne szűnj meg dicsőíteni a Teremtődet. Meglátod, Isten dicsőítése kitölti minden gondolatodat és az ő örökkévalóságáról való gondolatok téged is hasonlóan elmúlhatatlanná tesznek!
 
Bár a vágyak az embert mindig kettősségbe viszik (hiszen a vágy teljesítése közben elfelejt megmaradni az erkölcs, a béke, a szeretet útján), de van egy olyan vágy, mely nemhogy megrövidítene, de örök életet adhat neked: ez pedig a Krisztusra és az Atyára való törekvésed és vágyad. A Krisztusra való vágyban nincsen helye a szenvedésnek, a bűntudatnak és a sírás-rívásnak. Várd Őt örömmel, hiszen megszabadíthat minden szenvedésedtől és boldogtalanságodtól!
 
A Krisztusra való várakozásban vedd fel legnagyobb keresztedet. Ha több is van, azokat mind! Kinek az anyja, vagy az apja, másnak a saját házastársa, vagy éppen a gyermeke a legnagyobb keresztje. A velük kapcsolatos legnagyobb kihívásaidnak a feloldása bizonyítja hűséges törekvésedet Istennek, s általuk nyerhetsz örök életet. Ezért keresztjeidre ne úgy tekints, mint legnagyobb kudarcaidra, hanem mint legnagyobb lehetőségeidre, melyeken át elérheted a felszabadulást, ha megbocsátással és szeretettel tudod őket megközelíteni. Menj és békülj meg azokkal, akikkel eddig még ezt nem tetted meg. Meglátod, ők is felszabadulnak a bűn terhe alól!
 
Törekvésed segíteni fog abban, hogy letedd függőségeidet az anyagi világtól s más emberektől, hogy a tested kielégítésére szolgáló cselekedetek helyett a lelked táplálása örök eszmékkel helyt tudjon kapni benned! Nem baj, ha nem érzed tökéletesnek magadat, ha néha nem úgy alakulnak dolgaid, ahogy szeretnéd. Isten a törekvésedet fogja nézni, s nem azt, hogy közben hányszor buktál el.
 
Ne erősítsd magadban a bűntudatot! Bánd meg ugyan eddigi bűneidet, de a megbánás után tudd, hogy új lapot kezdesz, melyen nem kaphat helyet a bűntudat okozta önsanyargatás. Krisztus meghalt érted is és megváltotta a bűneidet. Nem felesleges akkor abban hinned, hogy bűnös vagy? Ezt csak a kísértés démona akarja veled elhitetni, hiszen neki nem az életed a célja, hanem a pusztulásod. Ne hagyd magadat fogvatartani a bűntudat által, mert azzal a halált támogatod. Legyén inkább hálás Krisztusnak, amiért megszabadított téged és dícsérd Isten nevét!
 
Lépdelj a keskeny úton, melyen kevesen járnak. Éppen amiatt, mert az ember a nehéznek ítélt keresztjeit előszeretettel félredobja, és inkább másokat okol sorsának alakulásáért. Te akkor is tudd, hogy ha végig kitartasz, akkor részese lehetsz Isten legnagyobb kegyelmének: az Új Jeruzsálemnek. Isten megígérte, hogy aki mindvégig kitart, az üdvözül. A kiválasztottak, akik követték Isten útjait és bíztak Krisztus megváltó erejében, mennyei testet és örök békét nyernek Isten szent hajlékában. Ehhez ma kell mindent megtenned! Ha a törekvésedben kitartasz, és mindenek elé helyezed, akkor nincs számodra megoldhatatlan és nehéznek tűnő kereszt, mert azokat is örömmel viszed!
 
Válj hasonlóvá Krisztushoz, aki végig kitartott. S ha így teszel, a te sorsod sem lehet más, mint az övé: egy olyan élet, melyben nincs többé kétség és félelem, nincs több megfelelni vágyás és félelem az el nem fogadástól, nincs több sírás és torzsalkodás, csak az a szeretet, melyet eggyéválva Krisztussal és az Atyával, örökké átélhetsz!
 
Most, mikor írom ezeket a sorokat, átjár Isten mérhetetlen szeretete és az iránta érzett végtelen hála. Ő, aki elküldte a szabadítót, képes felemelni téged is, mindannyiunkat abból a pokolból, amibe akaratlanul is száműztük magunkat. Tedd az életedet az ő kezébe! Ő az egyedüli, aki soha meg nem csalna és el nem árulna, még akkor sem, ha az életed elérkezett a végső ponthoz. Higgyj a Krisztusban, az Ő küldöttében, mert az Istenhez vezető úton csak általa mehetsz!