A név kötelez? Nyomtat
Írta: Ayurvéda portál   

A név kötelez?Sokak hite szerint az ember neve meghatározza sorsát, kötelezi őt egyfajta cél elérésére. Ha megvizsgálod csupán a magyar nevek eredeti jelentését, itt a földön olyan fényességnek kellene lennie, hogy minden lény a mennyországba érezhetné magát. Voltak bölcs népek, akik akkor adtak nevet a gyermeknek, ha a gyermeket megismerték, így rá illő nevet kaphatott. Ma a nevet a szülők vonzásból és ragaszkodásból adják, és az a fontos, hogy nekik tetszik-e, vagy ápolja-e a család névőrző hagyományait.

Ha belegondolsz, hogy mi a név, akkor rájössz, hogy egy megkülönböztető eszköz. Az elmének van szüksége arra, hogy valamilyen logikailag számára egybetartozó aspektusokat megjelölje annak érdekében, hogy azok együtt kezelését megkönnyítse. Ahelyett, hogy minden egyes alkalommal elmondod, hogy gondolkodó, kétlábú, emlős, tudod egyszerűsíteni egyetlen szóval (névvel): ember. Ez önmagában semmilyen sorsot nem sugall, csakis a történelemben az ember névhez kötött Isteni elhívások tették az ember nevét egyenlővé azzal a sorssal, hogy felszabadulhat saját fajának korlátai alól.
Isten kegyelme, békessége, igazsága, és még sok-sok aspektusa megtalálható a nevek jelentése között. Elgondolkodtató, hogy Keresztelőt Jánosnak hívták, aki „Isten kegyelmeként” szolgáltatta ki a szentlelket Jézusnak, miután az meggyónta bűneit. Elgondolkodtató, hogy Jézus ezután képes volt beteljesíteni saját neve által sugallt sorsát: „Jehova, aki megvált”.
Ha valóban ennyire fontos a név, akkor nincs nyomorultabb ember, akinek Mihály (jelentése: olyan, mint Isten) haragosa van, de az is, aki Anna, vagy János nevű embereket gyűlölnek (mindkét név jelentése: Isten kegyelme). Amikor Mihályt, Annát, Jánost és más lelki kincseket rejtő nevű emberekre haragszol, vajon nem gyűlölöd-e egyben magát a lelki kincseket is?
Ha valóban ennyire fontos a név, vajon a legtöbb ember miért nem képes követnie azt, amit az sugall. Ha a nevet kiterjesztjük egyéb objektumokra is, akkor elgondolkodtató, hogy a béke városában (Jeruzsálemben) miért nincs béke és Los Angelesben tényleg csak a bukott angyalok laknak? Ha pedig országok támadnak Isten katonájára (Izrael), vajon van-e esélyük vele szemben?
Ha lehetőséged lenne megkérdezni Istentől, hogy mi az ő neve, akkor két választ kaphatnál: az egyik, hogy „minden név én vagyok”, a másik, hogy „Én vagyok”. A felszabadult lénynek nincs szüksége hangsúlyozni egyetlen aspektusát sem, hiszen birtokolja a lét valamennyi attribútumát.
Mire akarom felhívni a figyelmedet? Nem az a kérdés, hogy igaz-e az az állítás, miszerint a név kötelez! Az a kérdés, ha hiszel benne, igazzá tudod-e tenni a saját életedet azáltal, hogy megfelelsz a nevednek, illetve szereted-e azon nevű embereket, akiknek neve az élet lelki aspektusait hordozza. Mire tanítalak? Arra, hogy ne általánosíts! Ha gyűlölöd, az emberben a bűnt helyesen cselekszel, azonban, ha az egész embert gyűlölöd a bűne miatt, akkor könnyen te magad is csapdába eshetsz, mert az emberben rejlő valóságos lelki aspektusok is ő.
Gyűlöld másban a bűnt úgy, hogy tanulsz az ő kárán és te nem követed el őket. Gyűlöld bennük a gonosz szellemét úgy, hogy példát mutatsz abból, amit elvársz a másik embertől. Gyűlöld a sötétséget a másikban úgy, hogy tanítgatod az igazságra. Azonban, ha az embert magát gyűlölöd, magad is gonosszá válhatsz, mert nem tudod, mit cselekszel. A név összetartozó aspektusok összessége. Egy emberben benne lehet az összes gonoszság, de az összes szentség is, de a neve bármilyen lehet.
A név kötelez? Igen! Arra biztosan minden emberi név kötelezi az embert, hogy keresse az igazságot, a szeretet, és a békét. Arra is minden név kötelez, hogy cselekedjen. Boldoggá azonban csak az lehet, aki felismerte, hogy cselekedeteiben és céljaiban benne van az Isten. Az az ember a nevét nem embertől kapja, hanem annak a neve már a világ kezdete elő van készítve a számára, és ez a név romolhatatlanságot hoz viselője számára.