Nincs rá szó? Nyomtat
Írta: Ayurvéda portál   

SzégyenAz Internet az emberiség egyik legzseniálisabb és egyben legördögibb talámánya. Segítségével óriási információözön hullik azora, akik éhesek a tudásra, az ismeretekre, ugyanakor a legszánalmasabb emberi gyengeségek is terjednek rajta keresztül. Az elmúlt év augusztusában egy kutató munka keretében a legismertebb internetes keresések kulcsszavait gyűjtötte össze az Etarget. Az eredmény megdöbbentő és elgondolodó azoknak az emberek számára, akik szeretnének egy jobb, szerethetőbb világban élni.

Íme az eredmény:

1. ---
2. ---
3. ---
4. www freemail hu
5. ---
6. jatek
7. ---
8. ftp keresok
  9. ---
10. ---
11. ---
12. ---
13. iwiw
14. ---
15. ---

 

Ez a lista elsőre nem mond semmit, és nem érted, mi ebben a botrány. Ha azonban elárulom, hogy "---" helyén csupa nyomdafestéket nem tűrő, illetve a felnőtt+ kategóriába tartozó szavak vannak, akkor érdekesebb a dolog. Megfigyelted-e, hogy az első tizenötben (sőt elárulom az első  50-ben sem) nincsenek benne olyan szavak, hogy Isten, megbocsátás, szeretet, stb, sőt olyanok sincsenek benne, hogy bevásárlás, barátok, mozi, színház, stb. Magyarország keresztény társadalomnak gondolja magát, mégis az ördögnek van hatalma felette.

Én személy szerint nem vagyok prűd, bárkivel lelkiismeretem megbántása nélkül tudok beszélni a nemiségről, ha azzal eloszlathatom valakinek a kételyét és ezáltal meggyógyulhat a lelke. Azonban az sok mindent elárul, hogy a magyar embereket ilyen mértékben csak a szexualitás vonzza. Azt gondolom, hogy egy ember aki keresi Istent, keres magához hasonló hitü embereket is. Ennek egyik csatornája az internet. Az adatokból azonban az látszik, hogy mennyivel kevesebben vannak az igazságkeresők, mint az élvezet hajhászok.

Azt is szeretném megemlíteni, hogy sok hívő ember gondolja azt, hogy milyen szerencse, az ő családjában nincs ilyen probléma. Ha belegondolsz jobban ezekbe az adatokba, akkor rá kell jönnöd, hogy ez nem lehet igaz. Ahhoz, hogy ilyen nagy legyen a kontraszt az is szükséges, hogy magukat hívőknek mondó emberek, vagy családtagjaik is megtévelyedjenek olykor.