A tanulatlan gyermek illúziója Print
Written by Ayurvéda portál   
There are no translations available.

Az ördög gyakran téveszti meg az embert, ha nem figyel oda. A megtévesztés gyakorlata az, hogy 90%-ban igaza van, a megtévesztés a maradék 10%-ban van. Ez pont elegendő arra, hogy az ok-oksági viszonyok úgy összekuszálódjanak, hogy ember legyen a talpán aki kibogozza.

Az okos gyermek helyes feladatmegoldása: 

Egyszer gyerekkoromban számtan órán egy igen bonyolult feladatot kaptam. A tanár kihívott a táblához, és az mondta, hogy számoljam ki, mennyi 64/16. Persze emlékeztem a megoldásra, így rögtön jött a helyes megoldás. Ahogy tanultam a számlálóban és a nevezőben is áthúztam a 6-os számot, amelynek az eredményeként a részeredmény 4/1 lett. Így gyorsan közöltem a választ a tanár úrral: 4- mondtam bűszkén. Helyes -válaszolt a tanár és a helyemre küldött.

 

A tanulatlan gyermek illúziója: 

Persze könnyen oldottam meg ezt a példát, mert okos gyermek voltam, az osztály első három tanulója közt tartottak számon. A következő gyermeket hívta a tanár. Ő egy gyenge képességű diák volt, nemzetiségű származása miatt gyakran volt része megkülönböztetésben. A tanár egyszerű feladatot adott neki. Számold ki fiam, mennyi 651-152. A fiú arca elkomorodott egy pillanatra és gondolkodóba esett. Néhány perc után a válasszal törte meg a csendet: 499. A tanár megkérdezte, hogy hogyan számolta ki. Erre ő a következőket mondta el: Fejben egymás alá helyeztem a kissebbítendőt és a kivonandót, majd a helyértékek szerint jobbról balra haladva elvégeztem a kivonást. A maradékokkal, amelyek a helyérték váltásnál keletkeztek mindig hozzáadtam a kivonandóhoz. Ha már eddig eljutottál az olvasásban, legalább észrevetted, hogy az előző péda megoldása mekkora butaság? Mégis jó eredményt ad! A számlálót és a nevezőt osztani szabad ugyanazzal a számmal, a nem lehúzni azokat a különböző helyértékekről:) Sokan beugrottak ennek a feladatnak, mert figyelműket úgy tereltem, mintha csupa igazat mondanék, illetve a címben a hangsúlyt a második gyermek problémájára helyeztem. Persze, maga a történet sem igaz. Ha tetszett, a boriték ikonra kattintva küldd el ismerőseidnek, vajon, ők, hogy látják az valóságot?