A fejfájás és a migrén Nyomtat
Írta: Horváth-Kovács Diána   

A fejfájás és a migrénA portálon szereplő leírásokból már kiderült, hogy egy betegségnek sem lehet egyetlen egy gyökerét megnevezni. Így van ez az ayurvédikus gyógyászatban is, ahol a doshák sokszínűségének, kapcsolódási lehetőségeinek köszönhetően az egyes betegségek hasonló megjelenését, mégis eltérő lezajlását fedezhetjük fel. 

 A migrént és a fejfájást az emberek nem tartják komoly betegségnek, ezért nem is veszik kellőképpen komolyan, ugyanakkor nem csak a rossz közérzet múlhat rajta, hanem jelezhet az embernek, hogy szervezetében máshelyen is romboló erők indultak be. A fejfájást érdemes sokkal komolyabban venni, mint azt teszik, időben történő kezelésével súlyos betegségek is megelőzhetők.

A migrén okai

A fejfájás és a krónikus migrén szintúgy kellemetlen velejárója a mindennapi életnek. Mindkét fájdalomnak számos oka lehet, például:
  • Idegi kimerültség, fáradtság
  • Gyomorrontás, székrekedés, gyomorégés, tehát emésztési zavarok
  • Megfázás, influenza
  • Helytelen, hanyag testtartás, izommerevség
  • A székelés és a vizelés visszatartása
  • Olyan mentális állapotok, mint az idegesség, aggodalmaskodás, haragérzés, fokozott stressznek való kitétel, helytelen, ártó gondolatok, kifejezetten kevés alvás
  • Éhség, böjtölés
  • Fogamzásgátló gyógyszerek, terhesség ideje
  • Magas vérnyomással járó betegségek stb.
  • Az agy elégtelen oxigénellátása és anyagcsere problémái
Abban az esetben, ha a fejfájás/migrén hátterében más-más doshák harmóniájának felborulása áll, különböző tünetekkel jelentkezhet a fájdalom. Ha a fájdalmat a Vata dosha egyensúlytalansága okozza, akkor jellemző az aggódó, depresszió felé hajló kedélyállapot, a száraz bőr, a székrekedés és az extrém fájdalom. Ha a Pitta dosha instabilitása áll a fájdalom hátterében, akkor az alábbi jelenségekkel találkozhatunk: kipirosodó bőr és szemek, fényre való érzékenység, égő érzés a testben, harag és indulatok, irritáció, orrvérzés. A máj és a vér salakanyagokkal való eltelítődése összefüggésben áll az iménti tünetekkel. A Kapha jellegű fejfájás és migrén esetén a tompa fejfájás, nehézkesség és kimerültség érzése, hányinger, hányás, émelygés, fehér vagy áttetsző színű, igen bőséges váladékozás figyelhető meg. 

Mit tehetünk a migrén ellen?

Mit tehetünk azért, hogy a fejfájást és migrént okozó tényezőket hatékonyabban zárhassuk ki életünkből?
Figyeljünk oda táplálkozásunk rendszerességére, lehetőleg ne haggyjunk ki étkezéseket. Ez megkérdőjelezhetné a böjtölést is, viszont a böjt során a 2-3. napom fellép a böjt krízis-nek nevezett jelenség. Ez annak a jele, hogy szervezetünkből kiürültek a pár nappal a böjt előtt fogyasztott táplálékok, illetve, hogy szervezetünk kezd felszabadulni az étkezések jelentette kötöttségek alól. Személy szerint számos léböjtöt csináltam már végig életemben és tapasztalatom az, hogy minél inkább állít az ember a böjtölésének tudatos, elérendő célokat, annál kevésbé fogja a böjtöt teherként megélni, és annál valószínűbben kerülik el őt a kellemetlen megvonási tünetek.
 
Fontos a helyes testtartás, erre különösen az ülő munkát végzők figyeljenek oda. Éjszakai kielégítő pihenésünknek is egyik kulcsa, hogy az izmaink kellőképpen ellazuljanak. Ezt segíthetik az esti meditációk, imádkozások, vagy akár egy megfelelően kiválasztott matrac, illetve párna. Ha nyakizmaink megmerevednek, nem jut elég oxigén az agyi régiókba, melynek következménye az erek összeszűkülése és fájdalmas jelzése. Csökkentsük az alkohol, a fekete teák és a koffeintartalmú italok túlzott fogyasztását. Kerüljük el a túlzott fizikai megterheléseket, különösen nyár idején, amikor az ember hamarabb kifárad és válik kimerültté.
 
A fájdalom gyors orvosolását segíti egy nagyobb jégdarabnak, jégakunak a homlokhoz vagy a fájdalmas részhez való szorítása, a csendes és sötét, hűs szobában való pihenés. Hatásos még a sáfrány növény ötvözése ghí-vel (tisztított vaj), mely keveréket csepegtessünk bele mindkét orrnyílásunkba és lélegezzük be mélyen. Az Ayurvéda kínálta gyógymódok közül a Shirodara kezelés a leginkább javasolt fejfájással és migrénnel küszködőknek. A fej régiójának alapos átmasszírozása után folyamatos meleg, gyógynövényes olajokkal a homlokra történő olajcsorgatással nyugtatjuk meg az idegrendszer központját, az agyi régiót. Az olaj meleg és nehézkes esése éppúgy ezt az elnehezedést, elnyugvást és kikapcsolást fogja eredményezni mentálisan, mely megszünteti a lüktető fájdalmat. 

Egy megtörtént eset

Indiai tanulmányutam alkalmával találkoztam egy Amerikából érkező fiatal lánnyal, aki bevallása szerint 10 éves kora óta szenvedett krónikus migrénnel. Kipróbált minden lehetséges csodaszert, végül úgy döntött, hogy elutazik a messzi Indiába és utolsó mentsvárként megnézi mit tehet érte az Ayurvéda. Két hétig minden nap folyamatos kezelésekben részesült. Nem csak ayurvédikus gyógykészítményekkel kezelték őt, de alaposan kimosták szervezetéből a méreganyagokat a Panchakarma eljárásokkal (lásd Ayurvédikus egészség rovat Pancsakarma, avagy méregtelenítés c. cikk), valamint rendszeresen részesült a Shirodara kezelésben. A gyógykúra végén felszabadultan jelentette ki, hogy megvált fájdalmaitól és visszaköltözött újra a mosoly az arcára.
 
Mindezeken felül a legjobb megelőző magatartás a kiegyensúlyozott, elégedett életvitel és a pozitív gondolatok jelenléte. Lássuk meg minden helyzetben azt a motívumot, amely valamilyen jó tapasztalatot adott nekünk. Minden rossznak vélt történés megtanít minket valamire. Ha így gondolkodunk és nem stresszeljük feleslegesen magunkat, mentesülünk fejünk fájdalmától is!