Házasodik a gyermekünk Print
There are no translations available.

Két ember, ha megismerte egymást, elfogadták különbözőségeiket, meghatározták közös céljaikat, döntést hoznak kettejük házasságáról, hogy ez által önállóan saját elképzeléseik szerint folytassák életüket.
Bár vannak helyek, ahol a szülői áldás hagyományát követik, a legtöbb esetben férfi és önállóan dönt életéről, így a házasság és azt övező ceremónia két ember igénye szerint zajlik…látszólag.
 
A látszólagos önállóság sokszor már a párválasztásban felüti fejét. Noha lehet, az ifjú választási szabadságát meghagyja a szülő, nagyszülő, rokon, vagy barát, mégis saját félelmeik, vágyaik, tagadásaik oly mértékben képesek megjelenni „jó szándékú” tanácsaikban, amellyel akár komoly kételyt is keltenek. Nem beszélve azokról az érzelmi zsarolásokról, ahol a szülő a gyerek kötődését kihasználva és azt, hogy nem akarja feljebb valóit megbántani, félelembe taszítja önző vágyai, félelmei által. Például elvált szülők esetén könnyedén elhangzik a mondat: én nem megyek el az esküvődre, ha az a másik is ott lesz… Elég nehéz kettősség nélkül választani egy gyermeknek, mivel minkét szülője fontos. Kényszerű választások, szükség megoldások, többlet kiadások, sértődések, rossz érzés amely övezi az „örömteli” eseményt, mert az ember nem képes lemondani saját önzőségéről még ebben az esetben sem. 
 
A mellett, hogy közeli hozzátartozók, akik joguknak érzik hangoztatni saját sértettségeik alapján lévő igényeiket, jó szándékuk jeleként szívesen hangoztatják gondolatukat, miszerint az én gyermekem a legjobbat kapja, csak jót akarunk neki. Azonban azt az apróságot felejti el a tanácsot adó, hogy ami szerinte a jó, az a saját meglátásai szerint van és nem a vőlegénytől vagy menyasszonytól való. Ezért a tanács, legyen bármilyen nemes és jóra mutató, ha csak arra való, hogy kételyt ébresszen, nem szolgálja Istent, ez által nem a gyermek boldogságáért van, hanem szenvedését erősíti. Valóban ezt akarja a szülő, rokon, barát?
 
A televízióban gyakorta látni a különböző sorozatok képsorai közt az ördög cselszövéseit, mellyel szenvedést hoz a házasságot kötni készülőkre és ez milliókat ültet a képernyők elé, hogy áhítattal figyeljék munkásságát. Közben nem veszik észre, hogy saját életükben tökéletes tanítványként valósítják meg – még ha nem is tudatosan és más köntösben – azt, amit ott elítélnek azzal, akit állítólag szeretnek és „csak a javát” akarják. 
 
Kisebb-nagyobb feszültségek árán túljutva a kezdeti nehézségeken, megkezdődik az esküvői ceremónia szervezése. Bár a házasság két emberről szól, a szervezők köre a párválasztás után egyre duzzad. Már nem csak a szűk családi kör fejezi ki igényét, hanem megjelennek a tágabb rokoni szálak, ismerősi kapcsolatok, a környezetben élők, sőt gyakran a házasodók valamely rokonának környezete is, stb. Továbbá megjelennek a társadalmi szokások, elvárások. A mondat pontosabb úgy, hogy annyira lesz szervező az ifjú pár környezete, amennyire a pár nem képes szabadon, félelmek nélkül megélni ezt az eseményt és inkább arra figyelni, amiről valójában szól.
 
A szervezés természetesen nem közvetlenül a tágabb személyek által történik, befolyásoló szerepük abban van, hogy vajon mit fognak szólni, meg fognak-e haragudni? A készülődés elsőrangú szervezőjévé válik az el nem fogadástól való félelem, így az ifjú pár figyelme könnyen saját boldogságáról idegen emberek elvárásaira terjed. Még érdekesebbé teszi a képet az, hogy például a szülő, de akár egyéb rokon saját konfliktusait, félelmeit és vágyait teljes természetességgel viszi bele gyermeke házasságába. A szülő, fájdalomtól és el nem fogadástól való félelme oly erős, hogy akár visszaélve erejével (pl. ha a szülő finanszírozza az esküvőt, akkor anyagi erejével) zsarolással kényszeríti a számára előnyösebb megoldást, csak neki ne kelljen szembe nézni múltjával, vagy illúziókra épülő kapcsolatainak sötétségeivel.
  
Bár az esküvő a menyasszony és vőlegény napja, könnyen válhat száz ember esküvőjévé. Nem állítom, hogy minden házasság ilyen körülmények között zajlik. De érdemes elgondolkodnia azoknak a szülőknek, rokonoknak, barátoknak, akik részt vesznek esküvő szervezésében, hogy vajon segítségükkel valóban előre viszik-e az eseményt és nem lépik át az erkölcs határát. Ha fölteszi magának az ember azt a kérdést, hogy amit ad, ahogy adja, őszintén adja-e, feltétel nélkül adja-e, úgy adja-e ahogy kérték, az a kérés alapján való-e, - tud-e őszintén lelkiismeretes igen választ adni? Valóban szeretetből való-e a szándék, ami vezérli a szülőt, nagyszülőt, vagy saját elvárásai, és van-e de a mondat után: gyermekem, amit kérsz, teljesítem ahogy erőmből és lehetőségeimből telik…
 
Nem azt állítom, hogy nincs szükség az atyai tanácsokra és azt sem, nem szabad véleményt alkotni, vagy meg kell tagadni más, tapasztalattal rendelkező barát észrevételeit, figyelmeztetéseit. De az építő hozzászólás és a félelemből, uralkodásból fakadó megnyilvánulás között nagy a különbség. Isten, ha teljesíti az ember kérését, kegyelemből teszi, anélkül, hogy feltételeket támasztana. A fentiekben leírtak alapján jó, ha a gyermek és a szülő közösen eldönti, hogy ki házasodik.