A gonosz és a jó mostoha Nyomtat
Írta: Ayurvéda portál   

A gonosz és a jó mostohaAmikor egy csonka családba idegen érkezik, a jövevényeket sokszor illetik a mostoha szóval. Gyermekkori meséink miatt sok embernek negatív töltésű a szó is, amely azt is jelzi, hogy nem minden mesetípust helyesen határoztak meg, illetve az íróknak nem volt gondjuk eléggé "kampányolni" a mostohák mellett. A problémakör mindenféleképpen megér egy cikket, mert sokat tanulhatunk belőle.

Az, hogy problémakörnek írtam ezt a körülményt, nem véletlen. A probléma magja az ember természetében rejlik. A test szerint élő embernek egyik ilyen természete a vonzódás, a szabadgyökeinek a minél hamarabb történő megkötése, míg éppen az anyagi természete miatt rendkívül nehezen változik tudata, a legtöbb ember nem, vagy csak igen lassan képes a megbocsátásra, illetve az ezekből fakadó félelmei is dominánsabbak lesznek ilyenkor. Mit jelent ez?

Ha a család megcsonkul egészen biztos megjelenik minden tagjában a sötétség, legtöbbször félelem, vagy csak különböző tagadások formájában. Ha meghal egy felnőtt szülő akkor ez érthető, amennyiben pedig az egyik szülő önszántából hagyja el a családot, akkor is űrt hagy maga után azoknak a szívében, akik maradtak. A félelem igen erős kötődés, azonnal életre kelti a vágyat is a helyzet megváltoztatására. A gyermek szeretné visszakapni a szülőt, aki elhagyta őt, a felnőtt ember tágabban értelmezi a probléma megoldását: vágyik egy másik társra. Ayurvédikus szemmel ez a tamasz és radzsasz játéka az emberben.
 
Ebben a bonyolult lelki helyzetben általában a felnőtt ember vágya győz és megérkezik a családba az idegen. A felnőtt ember szabadgyöke megkötődni látszik, de a gyermekéé nem, ő még mindig a szülőjét várja vissza. Ezt a vágyát nehezen tudja elengedni, megbocsátani a fentebb említett okok miatt, hát még azokat a szokásokat, amelyeket az új szülő iktat be a minden napi rutinba, a változásra való képtelenség mellett még tagadás, vagy lázadás is kialakul a mostoha iránt, s kész is konfliktus melegágya. Ezt fokozhatja az a tény, hogy egy felnőtt ember a mostoha gyermekhez másként viszonyulhat, mint a saját édes gyermekéhez, illetve a mostohában fellépő határozatlanság és félelem, hogy nem tudja meddig mehet el a gyermeknevelés kérdéseiben.
 
Tehát annak, hogy a mostohákról esetleg negatív képzet él, annak van oka, hiszen az ember természete ösztönszerűen nem képes másként kezelni ezt a helyzetet. Az, hogy ennek így kell maradnia, az már más kérdéseket feszeget. Kinek a felelőssége, ha a konfliktus elmérgesedik és kinek a felelőssége a konfliktus megoldása. A válasz igen egyszerű: mindig a felnőtt emberé. A szülő felelőssége, hogy vágyainak követése közben minden pillanatban tudatában legyen annak, hogy gyermeket nevel és az ebből fakadó érdekeit kommunikálja leendő partnerének. Az ő felelőssége az is, hogy olyan partnert válasszon a vágyai mellett, aki képes együtt élni ezzel a helyzettel, elfogadja az ebből fakadó nehézségeket és törekszik oldani a konfliktusokat. A mostoha feladata, hogy képes legyen felelősséggel dönteni a kialakult helyzet mellett, és törekedni arra, hogy a gyermek tudata képes legyen változni.   Nem tagadással és tiltással, hanem a gyermek értelmére történő ráhatással: az ok-okozati összefüggések feltárásával, a helyes célok kitűzésével, és a közösen elfogadott célok felé (amely tartalmazza a gyermek céljait is) történő tudatos törekvéssel. Kezdetben a felnőtt embernek sokkal jobban tudnia kell alkalmazkodnia a gyermekhez, mint fordítva, hiszen mint fent is említettem az ő szabadgyöke még nem került megkötésre, az ő vágya még nem teljesült azóta, mióta a család megcsonkult.
 
A mostohának a gyermek kezdeti tagadásai, elutasításai ellenére is úgy kell fordulnia a gyermekhez, hogy abban az uralkodásnak és a felnőtt hatalomnak lehetőleg nyoma sem legyen. A kapcsolat építés csak a bizalom elnyerésén keresztül lehetséges, a bizalom pedig az ember szándékainak megértésén. Ha egy gyermek megbízik egy felnőtt emberben elfogad tőle intéseket is, mert érzi, hogy az is érte van. A felnőtt szülőnek is feladata a bizalomépítés, nem hagyhatja magára a két embert, hogy megoldják az élethelyzetet. A szülővel kapcsolatban a gyermeknek bizalma van, erre alapozva a bizalom átörökíthető a mostohára is. A felnőtt szülőnek meg kell értetnie, hogy a gyermek vágya nem tud teljesülni (persze a lehető legfinomabban, figyelembe véve a gyermeki tudat törékenységét), és folyamatosan biztosítania kell, hogy azokat a dolgokat, amelyhez a gyermek a távozott szülőtől várt, azt ebben a családban is megkaphatja, miközben távoli szülőjével bármilyen formában tarthatja a kapcsolatot. Annak a szülőnek is felelőssége ezekben a dolgokban megerősíteni a gyermeket, aki a családot elhagyta. Az esetleges sérelmeit és félelmeit félre téve fontos, hogy ne az esetleges titkos vágyát kommunikálja a gyermeknek (pl.: hogy úgy sem lesz tartós az új kapcsolat), hanem biztosítsa a gyermeket arról, hogy így is a lehető legnagyobb érzelmi és fizikai biztonságban van.
 
A felnőttnek a felelőssége, hogy ő gyermekfejjel gondolkodjon, mert ő már volt gyermek. A gyermektől nem várható el ez fordítva, hiszen nem érti a felnőtt világot. Aki istenre törekszik, aki benne hisz és remél nem csonkít családot. A család megcsonkulása legtöbbször bűn eredménye (kivéve az elhalálozást), felnőtt ember úgy teheti ezt jóvá, ha annak következményeit is elvarrja. Ha a felelőtlenség hatása sötétség formájában továbbgyűrűzik, akkor a bűn és az abból fakadó bűntudat elkíséri az embert egész életén keresztül. Ha pedig elvarrja a bűn szálait és felelősséget vállal végre tetteiért, meg menekül az ördög hálójából.