Árva gyermek a családban Nyomtat
Írta: Ayurvéda portál   

Árva gyermek a családbanSok gyermek él szülő nélkül. Van amelyik azért, mert elhagyták, és van amelyik azért, mert szülei meghaltak. Az árva gyermekek jobb esetben nevelő szülőkhöz, kevésbé jó esetben állami gondozásba kerülnek. A gyermek lelki állapota erősen függ, hogy élete melyik szakaszában jutott árvaságra, s ez a tény örökre megpecsételheti sorsát, ha nevelői nem gondoskodnak róla megfelelően.

A csecsemőkorban árvaságra jutott gyermek a legsebezhetőbb. Ennek a kornak a fő kihívása a testi-lelki biztonság érzet kialakítása, a bizalom erősödése. A biztonságot nyújtó anya elvesztésével ebben a korban a gyermek a világra való alapvető nyíltságra sérülhet, amely később az állati világban ismert védekezési mechanizmusokat indíthatja be a gyermek tudatában. A biztonságot és bizalmat nélkülőző gyermek félénkké válhat, annak kompenzációjának eredményeképpen pedig kialakulhatnak a számára ismeretlen dolgok elleni lázadás, agresszió.

Nagyon fejlett szellemű embernek kell lennie annak a nevelő szülőnek, aki képes a gyermekben feloldani az ilyen félelmet, hiszen egy anya lelkülete mindig mélyebb saját gyermeke iránt, mint egy nevelő szülőnek. A csecsemő testi szükségletein (evés, ivás, alvás) kívül rendkívül fontos a testi érintés minősége is, amely azonkívül, hogy nyugtatja a babát, érzelmi kapcsolatot is teremt a nevelő szülő és a baba között. A helyes érintéshez, amely a baba számára is kielégítő a nevelő szülőnek el kell hinnie, hogy valóban ő a gyermek édesanyja. A baba nagyon intuítiv lény, ha apró kétely is felmerül a nevelő szülőben, hogy nem az ő gyermeke, a baba megérzi azt, főleg, ha emlékszik még édesanyja korábbi érintésére. A baba biztonság érzetének növelésére - a baba-mama kapcsolatok című cikkben leírtakon kívül- tehát szükség van a nevelő szülő teljes átszellemülésére és a szülői szereppel történő teljes azonosulásra. Ez a nevelő szülőtől a legnagyobb felelősségvállalást kíván, amelyben -az édesanyához hasonlóan- ő is képes a gyermekért a legnagyobb áldozatot is meghozni. Az a nevelő szülő, aki az édes szülőhöz hasonlóan életét is képes feláldozni gyermekéért, Istenben is nagy jutalma.

A kisgyermekkorban árvaságra jutott gyermek problémaköre a kapcsolatteremtés és a tanulás. A 3-7 éves korú gyermek bizalma és biztonságérzete meginoghat, ha elveszti szülőjét, azonban ha korábban kialakultak benne ezek az aspektusok, tudatos felnőtt magatartással és őszinte kommunikációval viszonylag könnyen helyreállíthatók. A kisgyermekkor feladataiban viszont megtorpanhat az árvaságra jutott gyermek, amely jelentheti azt, hogy a közösségtől visszahúzodóbb lehet, kevésbé érdekelheti az új dolgok megismerése.

A gyermek félelmeinek feloldásáért a nevelő szülő rendkívül sok mindent tehet és sok mindent nem szabad megtennie. Nem szabad a gyermeknek ígérgetni és hamis illúziókba kergetni. Egyrészt a gyermek pontosan érzi, amikor a nevelő szülő ilyen fontos témábaban hazudik neki, másrészt amikor kiderül a gyermek számára az igazság, sokkal jobban fog fájni neki. A másik amit kifejezetten káros lehet, ha a gyermeket ilyen kiskorban megismertetik a fizikai halál pontos fogalmával, hiszen a gyermek nem képes értelmezni azt és kialakulhat a haláltól való félelem. Az is helytelen, ha egy kisgyermekkorú gyermeket temetésre visznek. A földdel való eltemetés látványa számára visszavonhatatlanságot sugall, valaminek az abszolút végét. Egy hívő családban könnyű ezt kommunikálni, hiszen azt mondják, hogy hát anya elment, nagyon szeretett téged és most nagyon szeret odafentről. Egy hívő embernek a mennyországról könnyű mesélnie. Ez a kommunikáció sokkal finomabb, mint a rideg információ, hogy van elmúlás, amelynek az édesanyja áldozatul esett. A kapcsolatteremtési és tanulási probléma kezelésében a nevelő szülő úgy tud részt venni, ha a gyermek édesanyjához hasonló célokat tűz a gyermek elé, amelyért a gyermek képes újra lelkesedni. A nevelő szülő és az egykori édesanya lelki képességei között sok különbség lehet, arra mindenképpen vigyáznia kell a nevelő szülőnek, hogy egyetlen nap alatt ezt nem képes a gyermekben megváltoztatni. Kapcsolatuk legelején jó, ha a gyermektől megkérdezi, hogy édesanyáddal ezt hogyan szoktad csinálni, és a nevelő szülő hite szerinti életre csak fokozatosan térnek át, a gyermek megértésére alapítva a nevelési stratégiát. A nagyon gyors változás a gyermek lázadását válthatja ki a nevelő szülő ellen, amely természetes reakció, ezt a nevelő szülőnek el kell tudnia türelemmel viselni.

Nevelőszülőnek lenni igen nagy kihívást jelent, hiszen nem csak a szülői szereppel kell azonosulnia, hanem átmenetileg a korábbi szülővel is. Ugyanakkor az a nevelő szülő, aki megérti, hogy milyen törékeny egy árva gyermek tudatállapota, és képes ő maga alkalmazkodni ehhez, majd képes fokozatosan áttérni a saját szellemiségére, az a nevelő szülő minden tiszteletet megérdemel.

Az árvaságnak egy jelentős problémaköre az, hogy mikor és hogyan mondjuk el a gyermeknek, hogy kik voltak a szülei (ha a gyermek nem tud róla). A kamaszkor  legalkalmatlanabb idő erre a gyermek lázadó korszakát éri, érzékeny az igazságra és úgy érezheti, hogy nevelő szülei egész életében hazudtak neki.  Ezt az időszakot soha ne válasszuk! A családalapítás utáni időszak sem a legalkalmasabb, mert egy ember abba a kételybe kerülhet, hogy bár felnőtté vált, még sem tudja ki ő valójában. A kisgyermek kor szintén nem alkalmas, mert a gyermek öntudata még nem fejlődött ki eléggé és nem képes megérteni a kialakult helyzetet (azonban ha ebben az időszakban vesztette el szüleit, akkor ajánlott elmondani).  Így maradt két lehetőség a gyermekkor (7-10 év) és a fiatal felnőttkor (20-25 év, de a családalapítás elött). A gyermek kérdésére, hogy "miért csak most", bátran lehet gyermeknyelve lefordítani ez a bekezdést.

Saját szüleinek hiányában a gyermek gyökértelennek érezheti magát, amely az ember számára a legsötétebb tudatállapot. Azért van szüksége minden embernek a gyökérre, mint a falevélnek az ágra, mert az ember a saját szülein keresztük kapcsolódik az őseihez, az ősein keresztül pedig az első emberpárhoz (mint a fa gyökeréhez), s az első emberpáron keresztül Istenhez, ahonnan az ember származik. A nevelő szülőnek a feladata, hogy a gyermekben ezt a kapcsolati szintet tudatosítsa, így egyetlen nevelő szülő sem próbálja meg eltitkolni a gyermek elől származását.

Az állami gondozó intézetekben a fenti gondolatok nem kivitelezhetők, hiszen kevés nevelőre sok gondozott gyermek jut. Azonban a nevelőknek itt is meg kell tenniük minden tőlük telhhetőt, hogy a fenti problémákra a lehető legjobb megoldást megtalálják. Sok házaspár nagy állami támogatás reményében vesznek magukhoz minél több gyermeket, de lelkiismeretességük a nevelésben elmarad. Ha a nevelő pusztán pénzkereseti lehetőségnek tekinti a nevelő munkát, méltó a jutalmára, amely előkészítetett a gonoszok számára. Az a nevelő, aki viszont az irgalom indított meg, hogy nevelőként dolgozzon, hogy segítsen árva, elesett gyermekeken és minden tőle telhetőt megtesz, hogy a gyermek teljesértékű életet éljen, az kedves az Istennek, s jó cselekedetei elhomályosítanak sok helytelen cselekedetet, ő maga is irgalomban részesül.

Ha pedig te, aki olvasod ezt a cikket árva vagy, ne aggódj sorsod miatt, mert ha megértetted mondani valómat, akkor tudd, hogy Isten a te anyád és apád egyszemélyben. Ő általa van biztonságod, ő általa van bizalmad, ő ad hitet is neked és ő az ki sorsodat egyengeti. Ő adott neked is életet, törvénye által születtél, ő vette el szüleidet, mert szüleid a halál törvényét választották. Azonban tudd, hogy a halál nem a vég, sőt nem is a kezdet, ahogy hamis tanítók tanítják, csak egy tudatváltozás, amelyről halandó embernek nincs ismerete. Ne sírass olyan veszteséget, amely maga a veszteség is illúzió, hiszen a szüleid sohasem voltak a tiéd, hanem ők (voltak) a te részed. A te részed pedig soha el nem veszhet, mert az örökké él benned. Édesanyád és édesapád nem csak egy emlék benned, hanem te magad vagy kettejük egysége, akik ők voltak. Vonzódásuk eredményeként lettek ők ketten egy test és egy lélek, és ez az egy test és egy lélek te magad vagy. Ne sírasd hát a veszteséget, hanem ismerd fel, hogy ők Te lettél, és élj méltón hozzájuk.

Nézzük meg a fentieket védikus szemmel is, hogy megértsétek. A szattva akkor fénylik leginkább az emberben, ha nem önmagáért cselekszik, hiszen ilyenkor nem a vonzás és taszítás sötét béklyói csörögnek lábán. A szattvikus cselekedetek közül is az a legfényesebb, ha egy ember a másik, kiszolgáltatott  embernek kételyét, félelmét képes feloldani. Így az az ember, aki magához vesz és tisztességel nevel akár egyet is a legkisebbek közül, a legnagyobbá válhat az Isten országában, mert szattva úgy fénylik benne, mint sötét éjszakában felfénylik a felkelő nap fényessége. Az árva gyermek pedig a nevelő őszinte odaadását hálás szívvel, a nevelő szülő nevének áldásával viszonozhatja és azzal, ha szolgálatáért cserébe az árva gyermek is szülőnek tekinti a nevelőjét akkor is, ha tisztában van azzal, hogy nincs vérszerinti rokonság közöttük és gondoskodik idős nevelőszüleiről olyan odaadással, amilyen odaadással gondoskodtak ők a gyermekről. Az ilyen gyermekben szintén felfénylik a szattva ereje, hiszen a hála, a másokért való áldozat hozatal a világosság aspektusai és a gyermek bár nem volt édesanyja és édesapja, aki Istenhitre nevelje, mégis méltó lehet az Isten országára. Minden kapcsolatban sok konfliktus van, a legtöbb családban is, ahol saját édes gyermeküket nevelik. A konfliktusok azért vannak, hogy megold őket és tanulj belőlük, hogyan válhatsz boldogabbá. Az áldozat nyoma, amit az árva gyermekért tettél, nem tűnik el nyomtalanul.