Kettősségre nevelni Nyomtat
Írta: Horváth-Kovács Diána   

A gyermek nevelése során az első 6 évet felölelő időszak sok szempontból létfontosságú, s így van ez a gyermek teljességre nevelésének kérdésével is. Sok szülő azonban a teljességre, az egységre neveléssel ellentétben kitűnő példát ad gyermekének arról, hogyan lehet belesétálni a kettősség csapdájába.  
 A kettősség a gyermeknevelés során mindazok a folyamatok, melynek során a gyermek a biztonságérzet helyett fenyegetettségérzést él meg. Különösen a kezdeti időszakban, de a későbbiekben is fontos a baba lét- és érzelmi biztonságának a megalapozása. Ennek során fontos, hogy a gyermek megkapja azokat az alapvető létszükségleteket, melyek életbenmaradását biztosítják, pl. evés és ivás szükségletének kielégítése, lélegzés, alvás. Akkor alakul ki kettősség, vagyis bizalmatlanság a szülőjével szemben, ha ezek az igényei nem teljesülnek maradéktalanul. Pl. a szülő félelme a táplálkozással kapcsolatban (az anyuka nem eteti meg babáját akkor, amikor a gyermek igényli), a szülő nem ismeri fel a gyermek jelzéseit, s félreértelmezi szükségleteit (eteti, miközben „csak” a gyermek a testközelségére vágyik).
 
A gyermek nem érzi magát biztonságban, ha a szülő minden esetben a hangos és durva fenyítés eszközét gyakorolja felette. Az erős hang és a fizikai bántalmazás riadalmat szül. A gyermek hasonlóan reagál akkor is, ha a szülei nem vele szemben, hanem mással szemben gyakorolják az agresszív kifejezőerőt, vagy ha a szüleivel szemben lép fel valaki ingerülten. Az ilyen eseményeket a gyermek képes magára venni, s félelemmel teli zokogásban törhet ki. Érdemes a gyermeket példamutatóan nevelni, s ekkor elkerülhető, hogy mindenkor a szülőnek hevesen kelljen őt megreguláznia.
 
Később, amikor a baba látóköre kitágul, s figyelmét már nem csak a napi szükségleteinek kielégítése köti le, ekkor a szülői nevelés kérdésköre válik felelősségteljes kihívássá. A kisgyermek kettősségérzetét több tényező is növelheti:
 
 -          A gyermekben kettősség keletkezik, ha a szülők az ő nevelését érintően nem törekszenek az egyetértésre. Ha a gyermek a két szülőtől ellentétes dolgokat tanul meg, akkor kialakul benne a szorongás, hogy vajon mely cselekedetével mely szülőnek felel meg és mi lesz egyes tetteinek jutalma: fenyítés vagy megerősítés. Fontos, hogy ők ketten felnőttként egyeztessék nézeteiket a gyermek nevelését érintő kardinális témakörökben. Egy másik megoldás lehet, ha valamelyik szülőt kijelölik arra a szerepre, hogy az ő szava a döntő, pl. az apuka mondja ki az utolsó szót, pl. ha az apuka a fő döntéshozó, akkor anyuka ne akarja a végső döntést mindenáron megvétózni.
 
 -          A gyerek szabadságát biztosítani kell a saját játékainak és érdeklődésének megválasztásában is. Tipikus jelenség, hogy a szülő erőszakosan tereli gyermekét afelé, hogy milyen játékokat válasszon, mi érdekelje stb. Ennek hátterében gyakran a szülő be nem teljesített vágyai vagy félelmei állnak. Előfordul, hogy a gyereket olyan dolgokra késztetik, melyre még nem ért meg sem szellemileg, sem testileg. Például, amikor egy kisgyerekből modellt akar a szülő faragni, sztárt akar belőle nevelni, amikor az ő feladata még a társas kapcsolatok kiépítése és ismerkedése a világgal. Bár jópofának tűnik egy apró kis modell a kifutón, mégis elveszi a szülő a gyermek jogát a gyermeki gondtalanságtól, szabadságtól és attól a lehetőségtől, hogy önmaga a saját ütemében fedezze fel a világot. A megismerési folyamat ugyanis akkor a legsikeresebb, hogy ha az ember önmagából fakadóan vágyik az egyes dolgok megismerésére. Ebben az esetben válik nyílttá az információk befogadására. Így van ez a gyerekeknél is. A gyereknek nem feladata például saját testvérének a nevelése sem. A szülőnek kell felelősséget vállalnia saját vágyaiért, s nem ráterhelni ezt gyermekeire.
 
 -          A szülők kapcsolati nehézségeinek megélése a gyermek előtt kialakítja a gyermek nézeteit a párkapcsolatokról, valamint a problémák megoldásának módozatairól. A szülők igyekezzenek nehézségeiket ne a gyermekükre zúdítani. Ha a gyerek azt látja, hogy otthon folyamatosan forrong a levegő az általa szeretett személyek között, hamar és könnyen elveszíti biztonságérzetét. Csoda, hogy a gyerek nyűgössé válik, nehezen alszik el, ha egyáltalán sikerül őt alvásra bírni, vagy ha elutasító valamely szülőjével kapcsolatban? A szülő felelőssége, hogy példamutatással megtanítsa gyermekének, hogy a konfliktusok az élet szükséges velejárói, s azokra mindig van és keresendő megoldás. Ha ilyen színezetet adunk a problémamegoldásnak, máris nem félelmet nevelünk a gyermekbe, hanem értelmet adunk számára is a kihívásoknak.
 
 -          A gyermek nevelése során helytelen ellenségképet erősíteni benne. Ellenségképet nevelni úgy lehet a legkönnyebben, ha a szülők a saját el nem fogadásaikat, félelmeiket belenevelik a gyermekükbe is. Például, ha az anya nem fogadja el az édesapa édesanyját, vagyis a nagymamát, akkor a gyermek is könnyen elsajátítja saját nagyszülőjével szemben a tagadást. Lehet, hogy a gyermek szeretné a nagymamáját, de az édesanya nevelése által folyamatosan kettősségbe kerül. Egy másik jó példa a más etnikumú közösségek el nem fogadása a szülő részéről. Például, ha Pistikét fellöki a Kolompár Győzike, s hazaérve mesélve sérelmeit a szülő nem a gyerek fájdalmának az enyhítésére, hanem a Kolompár Győzike romaságának ítéletére tanítja a gyereket.
 
-          A szülő feladata, hogy a gyermekét megtanítsa alapvető erkölcsi szabályokra. Megtanítsa azokra az elvekre, melyek segítik őt a társas kapcsolatokban való eligazodásra. 5-6 éves kor körül minden gyermek találkozik más gyerekekkel, s ha addig nem tanítottuk meg a helyes és a helytelen cselekedetek közötti különbségre, félő, hogy társaitól fog ellesni konfliktusmegoldó elveket, s nem biztos, hogy azok következménye mindig gyümölcsöző és örömmel fogjuk venni ezeket! Kérdés, hogy mivel fejezzük ki a gyermekünk iránti szeretetet? Sokan a szabad nevelés elve mellett azt gondolják, hogy a gyermek tegye csak azt, amit szeretne. Pedig társas környezetben mindenkitől elvárt, hogy alkalmazkodjon a társaihoz. Ha elmulasztjuk a gyermeket megtanítani alapvető erkölcsi elvekre, társai kiközösíthetik, s ezáltal csak hozzájárulunk lelki sebeinek elmélyüléséhez.
 
 -          A hitelesség kérdése igen jelentős. Ha a szülő nem következetes, s önmagától nem követeli meg azt, melyet a gyermekétől igen, hamar elveszíti gyermeke szemében a tekintélyt, és nehezen tudja visszaszerezni a kisgyerek tiszteletét. Fontos, hogy ha A-t mondunk, akkor ne B-t cselekedjünk. Hogy is várhatnánk el a gyerektől, hogy a nevelése során látott hiteltelenség ellenére ő helyes cselekedeteket gyakoroljon? Például, ha azt mondjuk neki, hogy a kistestvérét szeretnie kell, miközben vele is és a testvérével is sokszor idegesen bánunk, vajon meg fogja e tanulni, hogy mit jelent szeretni?
 
A kettősségben és ezáltal a kettősségre nevelt gyermeket onnan lehet felismerni, hogy egyedül nehezen találja meg helyét a világban. Bizalmatlanabb a felnőttekkel szemben, s félelemmel van az új dolgok iránt. Az egységre nevelt gyermek feltétel nélküli bizalommal viseltetik szülei és más felnőttek iránt is, s képes önállóan is cselekedni. Konfliktusaiban nem a félelmek, hanem a pozitív törekvés áll. Eldöntheted, hogy milyenre akarod formálni gyermekedet. De a leghasznosabb, ha még mielőtt őt formálod, megérted a fentebb leírt elveket, a belátásodra támaszkodva feloldod saját ellenmondásaidat.