Sárkányok viadala Nyomtat
Írta: Ayurvéda portál   

Sárkányok viadalaAz ember azt gondolná, hogy a sárkányok nem léteznek, legalábbis olyan régen kihaltak, hogy emléküket is, csak fantázia művek őrzik. A sárkányokhoz igen vegyes képzet kötődik. Van, aki gyermekkori meséiből a gonosz sárkányokra emlékszik, akik királykisasszonyokat rabolnak el, de van a modern mesékből (pl.: Süsü) a sárkányok jó oldalát látja.

A keleti mitológiákban a sárkányok a tudatalatti őrzőinek jelképei voltak. A tudatalatti létezése az ember elválasztottság-érzetének, ismertebb nevén az ego létezésének egyik velejárója. Minden Istenre törekvő ember valódi végső célja, a jóga végső célja ennek az elválasztottságnak a legyőzése. A győzelemhez azonban szembe kell nézni az emberben élő sárkánnyal, aki éppen az ébertudat és a tudatalatti közötti „átjárót” őrzi.
Az emberben élő sárkánynak hét, tizennégy, esetleg huszonegy feje van, ezek pedig nem más, mint a hét fő félelem, illetve a hét fő vágy, továbbá a hét fő bűn. Természetesen a tudatalatti átjárót a hétfejű sárkánnyal is le lehet írni (a hét félelem), a többi csak okozata ennek. Az ok-okozati lánc pedig éppen így épül fel: félelem- vágy-bűn. Egyik a másikból származik.
Különböző szentírásokban olvashattok a sárkány viadaláról, többek között a Jelenések könyve is ír a sárkány harcáról, a földön. Reménykedek benne, hogy megértitek, a sárkány éppen az emberben van, a harcot pedig több módon értelmezhetjük. Ha sárkányt, mint ego-t nézzük, akkor a harc mindenki számára jól látható. Az emberi ego természete, hogy kapni akar, s ezért képes mindenen átgyalogolni, ami szent. Ennek következményei az emberek közötti feszültség, erőszak és az emberiség rémálma, a háború. Az ego kontrolláltabb formája, ami verseng, így a küzdelem finomabb formája különféle ügyességi-, erő- és elmebajnokságokon való részvétel.
Ne feledkezzünk meg azonban a sárkány viadalának egy másik formájáról sem. Az Istenhívők milliói küzdenek a saját lelkük ellen, hogy legyőzzék azt, amit magukban nem tartanak helyesnek. Az embernek, aki elég mélyre ás önmagába és valóban felismeri a benne lévő sötétséget, vágya támad a változásra. Azonban minél jobban megismeri önmagát, a sötétség annál jobban harcol ellene, annál inkább húzza őt vissza, így a változás gyakran elmarad azoknál, akik nem ismerik a sárkány legyőzésének titkát.
Mi a titok? Természetesen a sárkányölő, azaz Isten igéje. Csak az tudja legyőzni a benne lévő sárkányt, aki mindegyik fejéhez tud állítani a védelmezőt, aki képes felülkerekedni a „bestián”. A védelmező igékről a „Válaszok” című cikkben olvashatsz.
A sárkány természetéről már igen sok cikkben írtam. Bár lehet a sárkánynak sok feje, azonban teste egy van, így igen jól regenerálódik. Ez azt jelenti, hogyha egy fejét le is vágod (megoldod a vele kapcsolatos életkonfliktusodat) az könnyen visszanőhet, ha nem vagy elég éber. Például egy családi konfliktus után, ha eljön a megbékélés ideje, akkor legyőzöd a sárkány második fejét. Ha ezzel egy időben nem sikerül valóban megbocsátanod, a legközelebbi konfliktusban a korábbi konfliktussal növelt terhet teszed a másikra, azaz megemlékezel a korábbi veszekedésről is, és félelmed, haragod még nagyobb lehet, mint azt a jelenlegi konfliktus indokolná.
Az igével az ember kontroll alatt tudja tartani a sárkányát, azonban ezek az igék nem hoznak végső megszabadulást, megvilágosodást. A sárkány végső legyőzése abban rejlik, ha az ember felismeri, hogy a sárkány is csak egy illúzió. Ennek feltétele pedig a törvény betöltése és átélése, hogy minden Egy.
Sok cikkben leírtam, de újra és újra le fogom írni: Isten felszabadulásra hívta el hívőit, s parancsolatai a felszabadulás útjának útjelzői. Ahogy az apostolok és az őt követő keresztények szétosztották vagyonukat, hogy a sárkány meg ne kísértse őket, úgy a keleti vallások követői is hasonlóan törekednek a birtok nélküliségre, illetve arra, hogy minden evilági (anyagi) dologhoz való ragaszkodásukat legyőzzék. Egy Isten van, így a hasonlóság nem ok nélküli. Igen nehezen juthat be az a mennyek országába, akit erős ragaszkodás köt az anyagi világ bármely teremtményéhez. Aki cselekedeteivel a sárkányt és nem az Istenét szolgálja, az saját magát ítéli szenvedésre, mert a sárkányban a boldogság csak illúzió. Valódi boldogságot Isten ígérete hozhat, amelyben minden lény egymással egységben, egymást segítve (nem egymás ellen) szolgálja az erkölcsöt, a békét, az igazságot és a szeretetet.
Természetesen van sárkányölő, aki a sárkány fejét egyszerre le tudja vágni, hogy azoknak esélye sem legyen kinőni. Ő a megváltó. Aki folyamatos odaadó küzdelem árán sem képes legyőzni a sárkányát, annak egyetlen esélye a megváltója maradt. Aki benne hisz, és várja eljövetelét, nem marad szégyenben.