A titok Nyomtat
Írta: Ayurvéda portál   

A titokA fórumon elindult egy beszélgetés „A titok” címmel, azonban én egy egészen más aspektusáról szeretnék beszélni nektek. A lelki értelemben vett titok nem más, mint az elválasztottságnak az egyik igen fontos szimbóluma. Ayurvédikus szemmel az embert megköti a cselekvésben, így a tamasz sötét kötőerejét vonja magára az, aki titokkal él.

Az ember gyermekkorától kezdve őriz titkokat. Előbb csak kisebb csintalanságok titkait, amelyeket szülők ellenére cselekedtek, aztán a barátságkeresés útján is megosztanak egymással titkokat a gyermekek és a felnőttek egyaránt. A legnagyobb erkölcsi mélységeket megélő emberek titka a legsúlyosabb. Sokan, akik a bűn útjára léptek, és tudják, hogy helytelenül cselekedtek, mélyen őrzik kis titkaikat a körülöttük élő emberek között.
A titok oka lehet, az el nem fogadástól való félelem. Az ember így védekezik azzal, hogy ne kelljen más emberek ítéletével szembenéznie. A titok másik oka lehet a felelősségtől való félelem. Az ember ahelyett, hogy felvállalná tettét, majd abból tanulva változna, inkább elrejti gyengeségét. A titok harmadik oka pedig a fájdalomtól való félelem lehet. Az ember, aki fél a kritikától, a lelki fájdalomtól, inkább titkokat hordoz, hogy ne kelljen szembesülnie önmagával. A titok az emberben negatív érzületet hordoz, így lassan de biztosan vezeti őt a halálhoz. Egyfajta lelki méreg, amely több év, vagy több évtized alatt éri el hatását. Ayurvédikus szemmel a szattva világos erejével szemben megnövekszik a tamasz az emberi tudatban és erősen korlátolja az ember gondolkodását, kommunikációját, és cselekvéseit. A sötét tamasz aztán felborítja a doshák egyensúlyát, amely hamarosan testi tünetekhez, megbetegedésekhez vezetnek. A titok az igazság egyik ellensége, de ellensége a szereteté is, hiszen aki a titokkal a fenti folyamatot magára vonja, az az ember nem szereti önmagát.
„Legyetek nyíltak” – így hangzik a törvény. Ami belül van, az legyen kívül is, ne legyen titkotok, amelyet sokáig őriztek, hogy hosszú életetek legyen. Azonban ez soha ne azt jelentse, hogy bűneiteket, gyengeségeiteket erkölcsi szintre emelitek és velük dicsekedtek. Őszintén bánjátok meg azokat és az emberek elfogadnak benneteket, ha látják a megbánásotokat, mert abban benne van a változás reménye.
A különböző fajtájú titkok a fenti félelmekből fakadnak. Természetesen van kivétel is. Amikor egy titkot azért vonok magamra, mert hozzájárulok ahhoz, hogy a másik ember könnyítsen lelkileg önmagán, akkor nem a félelem vezérel, hanem a kegyelem. Ilyen például a papi titoktartás. Az ilyen titkokról most nem beszélek.
Meg van írva: „Öltözött vala pedig az asszony bíborba és skárlátba, és megékesíttetett vala arannyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele utálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával,  És az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld utálatosságainak anyja.” /Jel. 17.4/ Azonban lesz idő, amikor a földről kiírtatik a Titok, és Isten országa fogja uralni a vidéket.
Értsd meg, mire készítelek fel. Ahhoz, hogy bemenj az életre, valljátok meg egymásnak gyengeségeiteket és bűneiteket, hogy a Sátán el ne ragadjon titeket az Úr szent napján, hanem méltók legyetek az Isten országára. Sokan lesznek, aki elsőnek gondolják magukat, de ha hallgattok a szavamra, akkor ti nem a szájalásban lesztek elsők, hanem a bűnbánatban, és abban, hogy a titok nem köti meg lelketeket. Így váltok szabaddá a bárány menyegzőjére.