A szattva jógája Nyomtat
Írta: Ayurvéda portál   

Szabadság, szattvaA szenvedély kötőereje (radzsasz), illetve a sötétség kötőereje (tamasz) átszövi a legtöbb ember életét. Ha felismeri is a kötőerő egyik megnyilvánulását, az ember ösztönösen a másikat hívja segítségül, így aztán az ember Isteni kegyelem nélkül örökre a sötétség fogja lenne. A szattva jógája az ayurvéda elvei segítségével segít az embernek legyőzni ezt a két hatóerőt.

Indiában a risiknek (jóga által felszabadult emberek) adatott meg, hogy ismerjék a titkot, amely által az ember képes felszabadulni az érzékek börtönéből. A nyugati jógának ma már semmi köze az igazi jógához, bár lehet, hogy a testmozgás hasonló. A risinek egyetlen célja volt a jogával, hogy teste középpontjába egyesítse a polárenergiáit (női-férfi, az az a yin-yang; a múltat és a jövőt besűrítse a jelenbe, stb.), így szüntesse meg önmagában a kettőséget. A hétköznapi ember is képes ennek a jógának a gyakorlására, még csak jóga órákra sem kell járni. Ugyanis amikor megtörténik az előbb említett transzformáció az emberben a szattva ereje lesz az úr. Nézzük meg, mit tehetsz annak érdekében, hogy a szattvát erősítsd magadban.

Az ember félelmei a múltban gyökereznek, míg a vágyai a jövőbe mutatnak. Az az ember, aki folyamatosan a múltnak az árnyékában (sértettség, bűntudat, stb.), illetve a vágyai kötelékében él, az nem él a jelenben, mert minden tettét az említett két aspektus irányítja. A jelenben az ember szabad, nincs teher, és nincs kötődés, szabadon várja, hogy mit hoz a következő pillanat. A jelenben az embernek nincs kételye és nincs szenvedése sem. A múltban és a jövőben élő embert érik fájdalmak, sértettségek, és irányítják saját félelmei. A felszabadulás csak az Istent kereső embernek adatik meg, íme néhány jó tanács, amivel közelebb hozhatod magadhoz a felszabadulást:

Elégedj meg azzal a nyereséggel, amelyet az élet ad neked!
Ha anyagi javakra vágysz, a szenvedély kötőereje hajt, ha megtagadod akár a szegénységet, akár a gazdagságot, akkor a sötétség kötőerejének sodrásába kerülsz. Ha vágyódsz a szegénységből a gazdagságba (vagy fordítva), akkor szintén a szenvedély kötőereje hat rád.  A nyereség mértéke úgyis attól függ, hogy mennyire végzed elégedettséggel, szeretettel a munkádat (a bűn által szerzett nyereséget kivéve). Jobb, ha abban hiszel, hogy Isten kielégíti minden szükségletedet, mint olyan kincsekre vágyni, amit a rozsda és az idő megemészt.

Legyél képes egyedül is teljes életet élni! A kapcsolatot hagyd megtörténni!
Ha kapcsolatra vágysz, akkor a szenvedély kötőerejébe kerülsz, ha tagadod, vagy félsz tőle, akkor a sötétség uralkodik rajtad. Ha menekülnél egy kapcsolatból, akkor a sötétség ereje köt, ha többre vágysz a kapcsolatban, mint amit kapsz, akkor a szenvedélyé. A kapcsolatban ne az elvárás és a félelem, hanem a megosztás, a kötelesség és a felelősség vezéreljen. Az igazi felszabadulás akkor következik be, ha képes vagy magad nemi aspektus nélkül látni. Ha ez nem megy, akkor törekedj, hogy a nemiséget legfeljebb a párodban legyél képes értékelni.

Legyél együttműködő és kompromisszumképes!
Ha szolgálni vágysz, vagy uralkodni egy kapcsolatban, vagy egy csoportban, akkor a szenvedély kötőereje hajt, ha bármelyik aspektustól félsz, tagadod, akkor a sötétség kötőereje hat rád. Működj együtt minden lénnyel abban, amiben van talentumod (tudás, tehetség, stb.). Ha kérnek adj, ha van mit, ha nincs mit, tudj nemet mondani, ha kell köss számodra is elfogadható kompromisszumot. Együttműködő vagy akkor is, ha egy lény, vagy egy objektum gyengeségeit ki tudod használni előnyére.

Fogadd el önmagad és legyél képes megbocsátani!
Ha elfogadásra vágysz, vagy arra, hogy téged elfogadjanak, akkor a szenvedély rabságában vagy, ha tagadod, vagy félelmed van az elfogadással kapcsolatban, akkor pedig a sötétség az úr benned. Ha vágysz a figyelemre, a csillogásra, akkor a szenvedély kötőerő hat rád. Amit jó szívvel adnak, fogadd el, amit nem adnak jó szívvel, arra ne vágyj. Ha te elfogadod magadat, tisztában vagy gyengeségeiddel és erősségeiddel, akkor lehet a fél világ ellened, a másik fele oltalmaz téged. Ne akarj megfelelni mindenkinek, amit szívből tudsz adni, az pont annyi embernek felel meg, amennyire neked szükséged van.

Légy őszinte!
Ha arra vágysz, hogy kifejezhesd önmagad, vágyaidat, érzéseidet, akkor a szenvedély sodrásában élsz, ha nem mered elmondani, amit el szeretnél, akkor a sötétséghez ragaszkodsz. Ha pletykálsz a szenvedély, ha rágalmazol és vádolsz a sötétség ereje köt. Ne felejtsd el, hogy céljaid vannak, a célokért, ha szükséged van információra kérdezz, ha másnak van szüksége információra, felelj. Amikor a kint olyanná válik, mint a bent, akkor felemelkedik a szattva: nincs rejtegetni valód, és nincs szómenésed sem. Képes vagy félelem nélkül kifejezni önmagadat, akkor is, ha sokaknak az gyengeségnek látszik. Őszintének nem csak azt jelenti, hogyha kérdeznek, igazat szólsz, hanem azt is, hogy ki tudod őszintén fejezni a gyengeségeidet a világ felé, és saját magadnak is be tudod vallani, ha valamire nem vagy képes.


Vállalj felelősséget saját tetteidért!
Ha mindent megteszel, hogy ne derüljön ki a gyengeséged, a sötétség fogva tart. Ha olyan dolgokért akarsz felelősséget vállalni, amely nem rád tartozik, a szenvedély tömlőcébe estél. Felelősséget vállalni annyit jelent, mint megvallani a világnak, hogy "Én vagyok, ez vagyok ÉN". Azt is jelenti, hogy minden egyes cselekedetem, amikor visszareflektálódik rám, amikor visszajelzést kapok annak helyességéről, vagy helytelenségéről, akkor abból képes vagy tanulni és korrigálni tudom magam, hogy az az Én, akinek tartottam magam egy boldogabb Én legyen. Így eljuthatsz könnyen arra a következtetésre, hogy az Én tudat folyamatosan változik, addig míg az Ego-ból át nem alakul a helyes Öntudattá.

Légy szabad!
Ha a szabadságra vágysz, szenvedély kötőereje hat rád, ha félsz a szabadságtól, akkor a sötétségé. A szabadságban megjelenik a bizalmatlan és hitetlen ember legnagyobb ellensége az "ismeretlen". Ne a szabályok és dogmák, főleg ne a szokások vezéreljenek, ne általánosíts, és ne feltételezz korábbi tapasztalataid alapján. Fedezd fel,  hogy minden egyes élethelyzet valamiben újszerű is. Ha elköveted a fenti dolgokat, akkor elveszik számodra az élet igazi szépsége. Szabadnak lenni nem azt jelenti, hogy saját vágyid és tagadásaid mellet nem érdekel más sorsa, vagy mondani valója, hanem azt jelenti, hogy nem engeded magadra sem a szenvedély, sem a sötétség kötőerejét, hanem megéled az élet minden lehetőségét, amelyet elédtár.

Sokat írhatnék a szattva jóga elveiről, azonban most egy kis ízelítőt adok csak, hogyha megértetted a mondani valómat másként keresd az igazságot, mint eddig. Ne szenvedély és főleg ne a sötétség kötőerejében találod meg a fényt, amiről a világi hamispróféták sugalmaznak. Hiányérzeted és vágyad azért van, mert nem hiszed el, hogy a vágyad tárgya is hozzádtartozik, belőled van. Ez a hamis egó illúziója. A félelmed és a tagadásod pedig azért okoz benned sötétséget, mert megtagadod általuk azt, amiben hiszel. Ahol nincs jelen a sötétség, ott a fény az úr. Ahol nincs hiányérzet, vágy és nincs félelem, nincs tagadás ott felemelkedik a szattva, ott ragyog az öntudat és megszűnik a kétely a létezés felett. Ez az örökélet titka. Aki viszont nem képes legyőzni a sötétséget, az működjön együtt saját sötétségével, hogy a végén mégis világosságot lásson. Ezesetben az együttműködés azt jelenti, hogy a vágyát (mint sötét aspektust) az ember irányítsa a fényre. Erre is adatott megoldás Isten kegyelméből, mert aki teljes szívből várja a megváltóját, az a sötétsége által nyer kegyelmet és világosságot.