A mennyország kapuja előtt asszonyi lelkek várakoznak bebocsátásra, pontosan százan. Egyszercsak kilép a kapun Szent Péter és azt mondja: - Azok, akik megcsalták a férjüket, nem jöhetnek be. Távozzanak! Kilencvenkilenc asszony megfordul és bús képpel indul a pokol felé. Egy azonban ott marad a helyén. Szent Péter hozzásiet, megnézi, aztán utána kiált az asszonyoknak: - Hé! Vigyék magukkal ezt a süketet is!
Google Fordító
Napi bölcsesség
Igaz ételáldozat
Ha Istenéért eszik húst a hús evő, és Istenéért eszik zöldséget a vegetáriánus, mindketten igazak. Ha önmagukért esznek azt, amit esznek, mindketten tisztátalanok. Az ember azért eszik, hogy legyen ereje beteljesíteni Isteni misszióját és nem azért, mert az kedvez bárkinek is. Törekedj a mindennapokban igaz áldozatot hozni.
Napi dilemma
A szeretet dilemmája
Minden konfliktusban eldöntheted, hogy másnak ártasz-e indulatodban, vagy az indulat elfojtásával magadnak, esetleg a megbocsátás és kiengesztelődés által senkinek.
Ayurvéda
Válaszok
Írta: Ayurvéda portál
Amikor a hitről beszélek, embereknek sokan kezdenek beszélgetést velem ebben a témában. Általában a második, vagy harmadik mondatnál kiderül, hogy nem ugyanazt gondoljuk mindketten hit alatt. A „hiszek, de”, vagy „én „hiszek, csak azt nem tudom”, a „próbálok” és ehhez hasonló kifejezések azonnal elárulja az embert. Legtöbbször egy információhoz való pozitív hozzáállást már hitnek gondolnak az emberek.
Meg van írva minden jelentős vallás szentkönyvében, hogy amikor eljő a teljesség, Isten szétválasztja az emberiséget. Az egyikre örök szenvedés vár, ők, akik nincsenek benne az életkönyvében, mert a Sátán szolgálatában álltak. A másiknak pedig örök életet ígért a Seregek ura, ők a választottak, akik Istenben hisznek és hűek hozzá mindörökké.
A tél az Ayurvéda szerint a Kapha és a Vatadosha működését erősíti a természetben éppúgy, mint az ember szervezetében. A téli hónapok közös vonása a hidegebb, sőt fagyos hőmérséklet, a sok csapadék (hó, eső), az egyre sötétedő és rövidülő nappalok. Mindezen tulajdonságok megegyeznek a Kapha, vagyis a föld és a víz és a Vata, vagyis az éter és levegő elemek tulajdonságaival.
Egyik esti sétám során érdekes jelenségnek voltam szemtanúja. Pár éve divatba jöttek a különböző Mikulás kinézetű, nagytestű báboknak a háztetőre vagy a ház erkélyére szerelt változatai. Valóban a Krisztusra való emlékezés Karácsony táján kimerül az ehhez hasonló bábuknak a giccses mutogatásában?
A világ tele van bálványokkal, istenszobrokkal, különböző vallási szimbólumokkal. Elárasztják a templomokat, az emberek otthonát, de megtalálhatók az utak mellett, illetve különböző nem vallási intézményekben is. Ha megkérdezem, hogy miért, azt felelik: mert ők hisznek... Elgondolkodom... én is hiszek mégsincs a lakásomban egyetlen bálvány sem, és nem hajlongok istenszobrok előtt...
Adventkor keresztények sokasága várja az Úr eljövetelét, ahogy az advent szó jelentésében is rejtve van az Örömhír ígérete. Az Ayurvéda így szól a várakozás csendes heteiről.
Amikor az emberiség bűne olyan hatalmas lesz, hogy veszélyezteti az erkölcsi rendet, az Isteni akaratot, mindig születik egy Isteni személy, aki tanításával, példamutatásával felemeli az igazság és a hűség értékét. Azonban az emberi történelem során egyetlen egyszer születi megváltó, aki magára vállalja minden ember bűnét.
Óvakodj az illúziótól. Az ember hazugságai közül a legnagyobb az, amelyben önmagának hazudik. Ez az illúzió, az útvesztő, amelyből nincs egyhamar kiút! Ha nekem hazudsz, én megbocsátom azt, ha magadnak hazudsz, ki bocsájtja meg neked?
Téves mondások
Én olyan romantikus alkat vagyok...
"Én olyan romantikus alkat vagyok..." - minden bizonnyal nem ismered magad. Sem az igazságnak, sem a békének, sem a kegyelemnek, sem a szeretetnek nem természete a romantika. De mindegyik gyönyörködik az élet minden pillanatában és minden teremtményében.