Ez a tanmese a jó és a rossz harcáról szól. Bár az öreg indián bölcsessége jól láthatóan nem vetekszik Buddha, vagy Krisztus tudományával, a végső következtetés mégis helyes. A jó és a rossz ugyanis nem lelki, hanem testi fogalom, így önmagában nem bír valósággal.

Az emberek gyakran félreértik a tanításokat, mert az csupán test szerint képesek felfogni és értelmezni, majd általánosítani. Aztán a téves eszmét sokszor cipeli magukkal és ragaszkodnak hozzá. Az alábbi tanmese nem csak a szerzetesekre vonatkozik, hanem minden emberre, aki nem képes elveket megfelelő időben és helyen, helyesen alkalmazni.

A szent ember azt kéri: - Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol. Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen. A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. Az embernek elkezdett csorogni a nyála.

Nem minden jótett eredménye olyan gyümölcs, amelyre az ember vágyik, de aki szívében nemes marad azután is, az előbb-utóbb üdvözül.  Ez a tanmese a tettek gyümölcseiről szól. Az igaz áldozatról, és a hamis ígéretekről, amelyet a vágyak és félelmek hívnak életre bennünk. Döntsd el magad, hogy mi a helyes az erkölcs útján, és mi nem.

Egyszer egy gazdagember elgondolkodott a világ dolgain, rájött, hogy mindene megvan, mégsem boldog. Nosza, kiment az utcára és elkezdte nézegetni, hogy más emberek boldogok-e. Ahogy méricskélte az embereket látta, hogy hiába szegények, vagy gazdagok, házasok, vagy egyedülállók az emberek, arcukra van írva a boldogtalanság.

Volt egyszer egy parasztember, akinek volt egy zsémbes felesége, egy kicsi kis parasztkunyhója, és némi állata a ház körül. A parasztember tavasztól őszig a földeken dolgozott, hogy mindent megadjon családjának, állatainak, ami csak kell. Télen pedig, amikor nem volt munka a földeken, szebbnél szebb dolgokat faragott, amelyeket aztán el is adott, vagy cserélgetett a vásárban. Elégedett volt az ember, de a felesége folyton csak perlekedett vele, soha semmi nem volt neki jó.

Egyszer egy ember elment egy messzeföldről híres bölcshöz, hogy érdeklődjön saját mostoha sorsa felől. Azt kérdezte tőle: - Mondd mester, miért van az, hogy én betartom a törvényt, nem öltem, nem loptam, nem hazudtam, szerettem az embereket, mégis olyan nehéz a sorsom. Miért büntet engem Isten, ha követem a törvényt?

Élt egyszer egy kisvárosban egy szépasszony, aki annyira hiú volt, hogy szinte egész nap csak magát bámulta a tükörben. Illegette-billegette magát, a férjétől folyamatosan elvárta, hogy dicsérje az ő szépségét. Amerre járt erősen hangsúlyozta a testét, és amikor elkapta egy-egy ember elismerő pillantását, nagy megelégedéssel gondolt arra, hogy valószínűleg ő a legszebb asszony a világon.