Egy ember életútját megfigyelve a régi védikus iratok megfogalmazzák azt a 4 hajtóerőt, törekvést, melyek betöltése mentén az emberek e négy életcél irányába terelik életüket. Van, aki egy, van, aki több irányt is magáénak érez.

A védák megnevezik az emberi élet 4 célját. Minden ember egyéni törekvését átfogja e négy életcél, s az egyéni ember szabad akaratán múlik, mely célt választja. A történelem során azonban ismerünk olyan egyéni dharmát, mely Isten által elrendelt célok voltak, pl. Mózes dharmája, aki kivezette a népet az egyiptomi fogságból, vagy Jézus Krisztus dharmája, hogy megváltsa az embert bűneitől.

A négy életcél:

 

1.       Artha, az anyagi javak szerzése, felhalmozása, a nyereség, a gyarapodás

2.       Káma, az egyéni vágyak beteljesítése, melyek elégedettséget, jóleső örömet, jólétet ad

3.       Dharma, a magasabb rendű célok követése, az igazság, a szeretet, a kötelességek betöltése

4.       Móksa, a felszabadulás az anyagi világ kötelékei alól, a lélek uralkodása a fizikai test felett

 

 

Valamennyien, amikor életet kapunk, az Artha céllal ismerkedünk meg elsőként. Az ember gyarapodás, anyagi javaink megszerzése mind biztonságérzetet adnak, látszólag bár, hiszen az anyag múlandó, a lélek ami örökkévaló. Az ember ezen életcél teljesítése közben fontosnak tartja, hogy ösztönös szükségletei az életbenmaradása miatt kielégüljenek, pl. legyen mindig mit ennie, legyen hol álomra hajtania a fejét (ezért fontos számára az otthon, a birtok), legyen mindig elég pénze igényeinek kielégítésére.

 

A hindu szemlélet szerint az anyagi gazdagság nem arra való, hogy fényűző életmódot folytassunk, kivívva mások irigységét, hanem arra, hogy segítségükkel betöltsük dharmánkat, kötelességeinket, s ebben támogassuk a körülöttünk élő embereket is.

 

 

Az emberi vágyak forrása kiapadhatatlan. Vágyunk családra, vágyunk társra, gyermekre, szexualitsára stb. A Káma és az Artha életcélok anyagi természetűek. Az ősi szent könyvek, a védák, a Biblia, a Korán szerint is az ember vágyai azok, melyek szenvedést hoznak az emberre. Gondoljunk csak bele, mennyire igaz ez. Ugyanis amíg az ember vágyakozik, addig nem teljes, hiszen vágyának a célja valamilyen hiányosság betöltése. Az ember szenved, amíg vágyát be nem tölti.

 

 

Dharma, a szó ismerősen cseng. Megannyi jelentés megannyi kultúrában. A dharma szó szankszkrit eredetű, jelentése „Nagy Rend”. A világegyetemet éppúgy, mint az emberi életet vezérlő és fenntartó elv, kötelesség, mely egyénenként eltérő, de célja mindenki számára a boldogság elérése. Hiszen az embert kötelességének teljesítése mindig boldogsággal tölti el. Amikor a dharma követése az ember fontos életcéljává válik, megjelenik benne az egyetemes illetve önmaga igazságának követése, a szeretet tudatállapotának kiterjesztése minden élőre, az életének erkölcsök szerint való vezetése.

 

 

A Moksha a fizikai világ illúzióinak (maja) meglátása által elvezeti követőjét saját korlátainak, s a világ törvényszerűségeinek szellemi meglátásán át az ember anyagi mozgatórugóinak levetéséhez. Amikor az ember ráeszmél arra, hogy lénye szellemi, örökkévaló és végnélküli, akkor lehull a megannyi fátyol látása elől, s képessé válik az életet szabadon megélni, elfogadni a benne ható erők egymásra hatását (tamasz és radzsasz). Törekvése már nem a múlandó dolgok gyarapítása, hanem életében a szellemi elvek megélése. A moksha állapota a totális szabadság állapota, valójában minden ember vágya.

 

 

Minden ember megtalálja életének vezérelveit a négy életcél között. A régi Indiában egy férfi, aki elért életének késői szakaszába (már megvalósította vágyait, felnevelte gyermekeit), hátralévő földi éveit az utolsó két életcél betöltésének szentelte. Igazából nem szükséges elvonulnunk a világ és az emberek elől, hogy gyakorolni tudjuk a Dharma és a Moksha életcél elveit. Az ember más emberek között tud igazán kiteljesedni a feltétel nélküliségben, békében, saját igazságának megélésében és felvállalásában. A legfőbb kérdés, hogy ki melyik életcélban tudja megtalálni úgy önmagát, hogy nem árt, hanem képes szolgálni másokat, s melyik az az állapot, amely nem fejvesztettségbe viszi hordozóját, hanem képes megnyugvást adni követőjének.