A szenvedéllyel élő emberek anyagi vágyakat kergetnek azzal az ábránddal, hogy azok beteljesülése esetén boldogok lehetnek. Az ilyen az álmoknak a beteljesülése olykor elmarad, máskor csak hatalmas erőfeszítések, és lemondások árán teljesül. Sokan közülük valamilyen külső körülményt tesznek felelőssé a kialakult helyzetért. 

Az anyagi gondokkal küzdő emberek felelősnek tartják a kormányokat, mert úgy érzik, egyre lehetetlenebbé teszik az érvényesülésüket, hibáztatják a munkahelyük vezetőit, mert nem veszik észre bennük az értéket, amiért több fizetés járna. Sok másban is okot keresnek, de ritkán látják meg az igazságot, hogy az egyetlen oka az ő anyagi gondjaiknak az a szegénységtudat, amely a sötét radzsasz kötőelemének egyik megnyilvánulása. 

A szegénységtudatú ember minden egyes anyagi döntésében benne van a szegénység ismerete. Az olcsóbb termékeket keresi a boltokban és az árat előnyben részesíti a minőséggel szemben. A gyengébb minőségű árú aztán később okoz neki kettőséget, amikor nem ízlik az élelmiszer, vagy hamarabb tönkre megy a ruházat, vagy a műszaki cikk. Képes 5-6 boltot is végigjárni annak reményében, hogy mindenhol az olcsóbb áruhoz jusson, miközben rengeteg időt veszteget el a válogatásra, s nem érti, hogy az az idő neki sokkal nagyobb érték, mint az a megspórolt párszáz forint. Ha ugyanezt az időt produktív tevékenységbe (pl.: az életére keresné a helyes megoldást) fektette volna, idővel bátran megvehetné a drágább dolgokat is. Többször voltam tanúja annak, hogy bevásárló központban, a pénztárnál derült ki, hogy egy több ezer forintos árú 1-2 száz forinttal többe került, mint, ami a polcon jelezve volt. A vevő a pénztárnál óriási hangzavar közepette rakatta vissza az árút, mert 1-2 száz forinttal drágábban már nem kellett neki. Tipikus szegénységtudat.

A szegénységtudatú ember általában nem mer vállalkozni, nem mer változtatni, főleg nem, ha a változás pénzbe kerül. Ez nem csak a külső változásokra igaz (pl.: munkahelyváltás), hanem általában megtalálja azt a szférát, ahol a szegénységet továbbra is fenntarthatja. Nem egyszer találkoztam olyan emberrel, aki a verseny szférában jól fizető állás helyett, az államigazgatásban vállalt ugyanolyan munkát töredék fizetésért, mert azt biztosabb állásnak gondolta. Ritkán kockáztat, így gyakorlatilag szokásjog alapján éli életét.

A szegénységtudatú emberek gyakran nem tisztességes módszerekkel akarnak bevetél növekedést elérni. Nem feltétlenül a törvénytelen dolgokra (lopás, csalás, stb.) gondolok itt elsősorban, hanem arra, ahogy a környezetüket manipulálják egy kis haszon reményében. Sok szegénységtudattal élő pályázik örökségre, és áltevékenységet folytat annak érdekében, hogy kedvezményezett lehessen.  Gyakran gazdagabbnak mutatják magukat, anyagi növekedésükkel dicsekszenek, miközben életük tele van anyagi gonddal. A szegénységtudatú emberek folyton az akciókat nézik, erőszeretettel jelennek meg ott, ahol alkalmi ingyenes szolgáltatásokat kínálnak, vagy nagy árengedményeket. Előfordul, hogy barátaik, vagy családjaik jóindulatát használják ki, hogy némi költséget megtakaríthassanak. Ugyanakkor, saját nehéz helyzetükre hivatkozva, ritkán tudnak, vagy akarnak anyagi segítséget nyújtani a rászorulóknak.

A szegénységtudatú ember általában a költségek csökkentésére irányítja minden figyelmét, ahelyett, hogy a bevételek növekedésében bízna, illetve azért cselekedne többet. A háztartásokban ezt spórolásnak hívják, de nem egy vállalatot is láttam, akinek vezetőinek figyelme mindig a költségek csökkentésén járt. A vállalat olyan gyümölcsöket is hozott. A szegénységtudat nem engedi, hogy az ember nyíltan lássa a lehetőségeit, olyan mélyen beszűkíti az emberi gondolkodást, hogy abból kilépni igen nehéz.

Amikor egy vállalkozásnak adok tanácsot ehhez hasonló beszélgetések zajlottak le. „Be kellene fektetnem egy akkreditációba, de nem tehetem meg” – mondja a cégvezető. „De meg teheti”- mondom én. Aztán jönnek a kifogások, hogy akkor nem tudja, hogy ki tudja-e fizetni ezt, meg azt. Ilyenkor elmosolyodok és mélyen a szemébe nézek: „Ki tudja, csak hinnie kell benne”. Aztán jön a meglepő eredmény, tényleg ki tudta fizetni és a vállalkozás sem kerül veszélybe, a bevétel növekedett.

A szegénységtudatú ember nem hisz a jövőben, pontosabban abban hisz, hogy a jövő ugyanilyen anyagi gondokat hoz majd, cselekedeteiben nincs benne a jövőbe vetett őszinte bizalom. Mivel mindenkinek hite szerint adatik, ez nem is lehet másként. Nagyon sok önmagát hívőnek gondoló ember él szegénységtudattal. Azt mondják, hisznek Istenben, de ez nem igaz. Amikor az anyagi dolgaikról beszélek velük, megoldások helyett kifogásokat hallok. Most válság van, most tél van, most nyár van, ebben az évben sokat esett az eső, vagy épp nem esett. Hegyeket lehetne építeni kifogásból. Aki Istenben hisz, az nem a kifogásban hisz, hanem abban, hogy Istenben minden lehetséges, az is, ami test szerint az embernek nem. Kitűzöm hát a helyes célt, és megkeresem azt a hitet, amely a célba röpíthet.

A szegénységtudat gyakran szülői örökség, mivel a tudatba mélyen berögzült legtöbbször igen nehéz a megváltoztatása. Ha az ember el kezdi szórni a pénzét, akkor hamar kettőségbe kerülhet, így az visszataszítja a szegénységtudatba. Mi hát a megoldás? A megoldás csak a hitszerzés. A hit majd minden megváltoztat, és mindent elrendez. A hit megszerzése azonban szenvedéllyel élő ember számára egyetlen lehetőség, ha olyan emberekből álló közösségbe jár, ahol a szegénységtudatot legyőzték.

Az ember hitét, gyümölcseiről lehet megismerni. Akinek élete virágzik, a béke és szeretet megtartása mellett tud érvényesülni, annak van hite. Akinek az életét a kétely, az aggódás, a félelem és a konfliktusok jellemzik, annak nincs, még akkor sem, ha Istenre vágyását, vagy Istentől való félelmét gyakran hitnek nevezi. A szegénységtudat „ápolása” helyett válaszd a hit megszerzésének az útját, ha megszerezted, a dolgaid könnyedén rendeződnek. Amíg nem szerezted meg, addig az utad szenvedésekkel és verejtékkel teli.