Természetesen a nemi vágy is sötét aspektusa az életnek, azonban ez természetes, hiszen az emberi faj ösztönös létfenntartó programjának része. Ugyanakkor a másik ember iránti taszító érzés, amely pusztán annak testi adottságai hívnak életre, az ítélkező ember torzult elméjének eredménye, az együttérzési képesség hiánya. A test szerint ily mértékben ítélkező ember nem tudja, mit cselekszik, ahogy azt sem, hogy az életre hívott sötétség megvalósítja az Istentől való tökéletes elválasztottságot, s idővel betegséget, szenvedést és halált hoz fejére. Minden ember, így a túl alacsonyak, a túl magasak, a túl soványak, a túl kövérek, a túl pattanásosak, a kopaszok, és a testi fogyatékosok is Isten megnyilvánulásai. Aki bármelyikükre tagadással (félelemmel, undorral, iszonyattal) tekint, az épp a teremtőt magát tagadja, még ha nem is ez állt szándékában. Ugyanakkor a félelem, az undor, az iszonyat épp az élet szenvedés aspektusainak része, hiszen amíg az ember képes ilyet érezni, addig a tudatában fájdalom van és nem feltételnélküli öröm. Az ilyen emberek miatt sokan éreznek el nem fogadást saját testükkel kapcsolatban, de mint látható nem annak van oka szégyenkeznie, akinek a teste esetleg „tökéletlen”, hanem azoknak, akiknek a lelke az.

 

Sokan, amikor a fenti sorokat olvassák, megnyugtatóan megállapítják magukban, hogy ők szerencsére nem ítélkeznek test szerint. Valójában a legtöbb ember test szerint ítélkezik, még ha a fent említett „modellszerű” leírást nem is szélsőségesen valósítja meg. Mivel majdnem minden ember test szerint él, nem képes elvonatkoztatni vágyaitól és félelmeitől.

 

A test szerinti ítélkezés másik formája, ha az ember a szerint érez vonzódást, vagy épp taszítást egy másik emberrel szemben, hogy az a másik mennyire szolgálta az egóját. A szenvedéllyel élő ember „jó” embernek tart egy másikat, ha az kedves hozzá, ha gyakran dicséri őt, ha segédkezik céljainak elérésében, ha társa saját harcainak megvívásában. Ugyanakkor a szenvedéllyel élő ember „rossz” embernek tartja azokat az embereket, akik emlékeztetik őt hiányosságaira, akik akadályozzák őt céljai elérésében, vagy épp megsértik önérzetét, vagy birtokát. Könnyen válhat az az ember is ellenségévé, aki nem felel meg elvárásainak, vagy ép elvárásai teljesülésének gátját látja benne. Az ilyen környezetben könnyen szövi hálóját az illúzió, a szenvedéllyel élő ember érzelmeinek fogságába kerül. Megéli a poklok-poklát, amikor csalódik, de olykor megéli a mennyországot is, amikor sikerül kapnia valamit, ami számára fontos.

 

Aki test szerint él, kapni akar. Ha ez elmarad, csalódás az eredménye. Ennek köszönhető, hogy haragszik a gyermek a szülőre, vagy szülő a gyermekére, hogy összeomolnak barátságok, házasságok, jószomszédi viszonyok és egyéb kapcsolatok. A test szerint ítélkező ember is azt mondja, hogy szeret, de valójában ez nem feltétel nélküli, hiszen szeretete addig marad fenn, amíg önző érdeke úgy kívánja, vagy amíg képes együtt élni a saját félelmei által életre hívott fájdalommal.  Aki test szerint ítél, azt az anyagi világ és a test fogságában tartja, akinek pedig tudata mulandósághoz tapad, annak sorsa az elmúlás. Így hát a „csont és bőr”, a kövér, a kopasz, a pattanásos és a testfogyatékos ember hamarabb jut be Isten országába, mint az, aki őket megítéli testükért. A test szerint élő ember különbnek, magasabb rendűnek érzi magát, azonban aki a testi világban felmagasztalja magát, a lelki világban megalázkodik, mert ott nyilvánvalóvá válik szégyene.

Isten igazságosan ítél, mivel minden ember számára egy a törvény. Nem különbözteti meg test szerint a lényeket, a lények különböztetik meg saját magukat, így kerülnek az elválasztottság állapotába. Aki Istenhez tart, annak egy mércéje van csupán, s azzal ugyanúgy mér a különböző testi adottságokkal rendelkező emberek között.