Az ember, ha megsérti a másik személyiségi jogait, vagy tulajdonát állami törvények által nyeri el méltó büntetését. A társadalom által hozott szabályozó rendszer legfőbb erénye, hogy kordában tartja a hitetlen emberek bűnözési szándékát, legnagyobb hátránya viszont, hogy korlátozza a hívő emberek létét is, akik gyűlölik a bűnt.

 

 

A lelki törvény úgy szól, hogy add meg a királynak azt, ami a királyé, és add meg Istennek azt, ami az Istené. Krisztus így rendelkezett, hogy az Isten felé vezető úton az ember meg ne botránkozzon az emberi törvényben, különben az út maga is értelmetlenné válik.

 

Az együttélés szabályai sok ezer éve alakultak ki, nyilvánvalóan annak tartalmát átszövik Isteni törvények is (pl.: ne lopj, ne ölj, stb.), de az ember tapasztalatai és a világ fejlődése által hozott új kihívásoknak megfelelően szélesítette az értelmezési tartományát a korábbi egyszerű törvényeknek. A társadalmi szabályok egy nagyon gyenge próbálkozásai és utánzatai az Isteni törvényeknek, mert az egyik a halálba visz, a másik az életet adja neked.

 

A jelenlegi korban, ahol a mammon uralja a világot, a törvény pártos lett, hiszen nem csak az együttélés szabályait tartalmazza, hanem olyan gazdasági érdekek is vezérlik, amely nem biztos, hogy minden ember érdekét tartja szem előtt. Persze, az állam a mondanivalóját mindig hangzatos köntösbe helyezi, mint pl.: „neked is jó, ha gazdagodik az ország”, a szegény ember szintjén azt jelenti, hogy „nagyobb valószínűséggel lesz minimálbéres állásod”.

 

A törvény megadja számodra azt az illúziót, hogy van tulajdonod, van szabadságjogod (vallási, szólási, stb.), ugyanakkor azt is megmondja, hogy azok meddig terjedhetnek. Mivel a törvényt a materialista szemlélet vezérli, így lesz a törvény minden ember számára fal közte és az örökélet, Isten ígérete között, ugyanis a társadalmi törvények lélek nélküli követése mindig kettőséget ébreszt az emberben, a lelki törvények pedig épp azok elkerülésére szolgálnak. Ezt a kijelentésemet nem érted, ha az Isteni törvényekre emberi parancsolatként tekintesz, s nem úgy, mint egy ígéret beteljesedéséhez, egy cél eléréséhez tartozó útmutatásra.

 

Az ember, aki lélek szerint jár és nem test szerint, nem szegi meg a bevezetőben említett Krisztusi parancsolatot. A lélek szerint járó ember nem ragaszkodik az anyagi világ egyetlen teremtményéhez sem, így nem követ el bűnt, amely a testtől származó. Testtől származnak:

A fentiek alapján, illetve más cikkben is írtam, hogy a bűnt elkövető embereknek Istent törvények határoztak meg büntetés, hiszen a bűnben élő ember megfosztja magától a felszabadulás, az örökélet lehetőségét és önmagát ítéli szenvedésre és halálra. Ennél fogva a társadalmi törvények által kirótt büntetések ezt a halált csak siettetik.

 

A lélek szerint járó ember hisz az Isten igéjében és ígéretében, nem ragaszkodik az anyagi világhoz, így félelmei és vágyai elhalnak, feléled benne a kötelességtudat, amely az Isten követésének földi szemmel nézve a legmagasabb formája. Az ilyen ember nem képes megszegni a földi törvényeket, így ő maga is bizonyítja, hogy Isten felette áll a társadalmi szabályoknak.

 

A társadalom szabályai, ha pusztán korlátozó szabályokként tekintesz rájuk a felszabadulástól való félelmeidet erősítik, mint minden szabály, amit az ember hoz. Ha visszatérsz a különböző vallások eredeti értékeihez, amelyek az idők folyamán megfakultak és már csak nyomokban hasonlítanak annak dicső múltjára, akkor rájössz, hogy minden nagyobb vallásalapító (Krisna, Jehova, Buddha, Krisztus) az örökéletre hívta el az embert. Amit az ember Isteni parancsolatként ismer, azok útmutatók egy igazabb és boldogabb világ kapujához. A világon egyetlen törvény van, amit a nyugati vallások Isteni akaratnak, a keletiek Dharmának hívnak, azonban ezt a törvényt alig ismeri pár ember a földön helyesen. Ez nem olyan baj egy olyan ember számára, aki megnyugodott Istenben, mert az az Isteni akaratot akkor is elfogadja kettőség nélkül, ha számára az veszteséget okoz. Így nyer az ilyen ember örökéletet, s méltó várományosa lehet Krisztusnak. Az az ember, ki még nem nyugodott meg Istenben, nem tudja teljes szívvel kimondani, hogy „legyen meg a te akaratod”, s abban az illúzióban él, hogy tetteit ő irányítja egyedül, annak nagy baj, ha nem ismeri a legfelsőbb törvényt. Az ilyen ember akaratán kívül is szembeszegül a törvénnyel, így az ő fejére romlást, szenvedést és halált hoz a legfelsőbb igazság.

 

Ostoba az ember, aki azt mondja „igazam van”, vagy „igazad van”, mert csak egy igazság létezik a világon, amely illúziónélküli, az hogy „Egy Isten van, és nincsen kívüle más”, másképpen, hogy „minden Egy”. Ennél fogva törvény is csak egy van, bár annak a földi életben lehet sok megjelenési formája, ahogy az ember látja. Boldog az ember, aki a törvénnyel harmóniában él, mert hamarosan meglátja Isten országát. Az ember, aki pedig nem a lélek útját járja, és önmagát ítélte szenvedésre, még boldogtalanabb lesz nemsokára, ha elközelít az Isten országa, mert elvétettnek a földről az alázatosak, s itt maradnak a bűnösök. Képzeld el, hogy akkor milyen világ lesz itt, ha az igazak és a szelídek már nem tartják vissza az ördög törekvéseit.