Emlékeztet saját magamra. Gyermekkoromban, ha megbántottak, és megkérdezték tőlem, hogy fáj-e, dacosan azt válaszoltam, hogy nem. Féltem, hogy gyengének látnak, vagy nem akartam megadni annak a győzelem örömét, aki megbántott. A legnagyobb vereséget mindig ilyenkor szenvedtem el, hisz eltávolodtam a valóságtól az illúzió felé.

Majdnem mindenki szenved. Ha nagy a vagyon, akkor a félelem annak elvesztésétől, ha kicsi, akkor a nagyobbra vágyás okoz szenvedést. Ha veszteség ért, akkor pedig a szenvedést az ego növeli az égig. Valakinek a magány, van, akinek párkapcsolatban az alkalmazkodási képesség hiánya okoz szenvedést. Valaki a szép feleségét, vagy a jóképű férjét félti a vetélytársaktól, van, akinek a társa puszta jelenléte is szenvedést okoz.

A büszke ember attól tart, hogy szégyene és gyengesége kiderül, a szolgalelkű pedig attól, hogy aki uralkodik rajta, megsérti. Van, akit sért, ha olyan dolgokról beszélnek előtte, amelyhez kellemetlen élménye fűződik, van, akit akár a jó szándékú kritika is sért és van, akit szándékosan sértegetnek, az okoz szenvedést neki. Van, aki majd belehal abba, hogy minden pillanatba meg kell valakinek felelnie, és van, aki fél attól, hogy nem felel meg.

Van, aki fél kimondani valamit, van, aki attól szenved, amit nem kellett volna kimondania. Van, aki szenved attól, hogy rossz hírt kap, van, aki attól, ha nem kap információt, akkor sem, ha az rossz. Van, aki a hazugságtól fél, van, aki az igazságtól. Van, aki fél felelősséget vállalni, van, aki attól szenved, hogy valaki nem vállal érte felelősséget. Van, akinek a titok okoz szenvedést, amelyet magában hordoz, van, akinek az, hogy nem ismeri meg a titkot, amit sejt.

Sorolhatnám hosszú oldalakon a szenvedés megnyilvánulásait, de mit jelent szenvedni? No, igen ez fontos információ azért, hogy felismerd a szenvedést. A szenvedés nem más, mint az ember egységérzetének elvesztése. A kettőség természete tehát a szenvedés, amelynek okozója a hit és bizalomhiányból fakadó félelem és vágy.

Minden szintű félelem (létszükségleti-, fajfenntartási-, érzelmi-, tudati) eredménye a szenvedés, amelynek következtében elveszti az ember a feltétel nélküli bizalmát önmagában, vagy a többi emberben. Ennek következtében fizikai és érzelmi biztonságot keres, így alakul ki a vágy és kötődés, mint a szenvedésnek egy finomabb formája. Az embereket, akik a szenvedés rabjai, úgy hívják, hogy szenvedéllyel élők. Ez nem egy jó, vagy nem egy rossz jelző, pusztán a tudati fejlettség szintjét mutatja a jelző. Az ilyen emberek – bár sokról hallottam, hogy öreg lélek - a lelki kiskorúság jellemzi, mivel épp a szenvedélyük miatt nem követik az Isteni törvényt, nem ragaszkodnak a felsőbb igazsághoz, sőt legtöbben nem is keresik azt.

Az az ember, aki vissza akar jutni a helyes ösvényre természetesen nem a félelmeivel és a vágyaival kell kakaskodnia. Az emberiség legnagyobb tévedése az, hogy nem létező (illúzión alapuló) aspektusok ellen harcol. Így válik mindenki egy kicsit Don Quijote utódjává, hiszen a semmi ellen, nincs helyes cselekvés, csak a valamin keresztül. Szerezz helyes hitet. A helyes hit által tagadd meg magadtól a tévképzeteidet, akkor nyílt leszel és lesz bizalmad magadban és a többi emberben is. Ha pedig hinni fogsz és bizalmad is lesz, a félelem és a vágy semmivé válik. Így győzheted le magadban a szenvedést, és így mozdulhatsz el a bűnből az igazság és erkölcs felé.