Természetesen, az emberben lévő megjelenésükben hasonló, de mechanizmusukban teljesen más képződményekről sokat írtunk a portálon, ez az ember félelmei és túlzó vágyai. Most nem ezeknek a természetéről szeretnék írni, hanem abból az aspektusból mutatnám be őket, hogyan nyelik el a fényt az emberben. Ily módon az igazsághoz való viszonyuk lesz a téma.

Az ember –mint minden lény –létezésének egyetlen oka van: az isteni akarat. Természetesen, ez az akarat nem biztos, hogy az egyes emberekre célzott akarat, mert ha Isten az emberiségnek ad egy célt, akkor ez az akarat „levetítődik” egyes emberekre ugyan, de az akaratteljesítésben néhány embernek kiemelt szerepe jut, a többinek pedig kisebb. Hogy egy bibliai példával is alátámasszam ezt, amikor Isten megígérte az embereknek a megváltást, a legnagyobb feladatot ebben Jézus hajtotta végre, kissé kisebb súllyal, de az apostolok s az őket követő keresztények is „részt vállaltak” ebben a folyamatban, akkor is, ha ez nem tudatos tevékenység volt. Amire rá szeretném irányítani a figyelmet, hogy ily módon Mária és József is szolgálta ezt a célt, hiszen ők nemzették a megváltót, de az apostoloknak a szülei is hozzájárultak ennek az ígéretnek a beteljesítésében. Ha ebben a vonatkozásban nézzük, akkor a szülők szülei és a többi felmenők is kisebb mértékben szolgálták a megváltás tervét, pedig ők aztán semmit nem is tudtak róla. Ha azt figyelembe veszem, hogy Istennek egy időben több akarata is hathat, akkor talán megértitek, hogy az akaratért, mint rendező elvért születnek és halnak meg emberek milliárdjai.

Ha az ember létezésének van célja, Isten biztosítja azt is, hogy ereje legyen azt a célt betölteni, ily módon az életerőt éppen az akarat teremti meg az emberben. Az örök élet titka így abban is rejlik, hogy az ember mindig hűen szolgálja az isteni akaratot. Ezt hívják alázatnak.

Amikor az alázat alábbhagy, az azt jelenti, hogy az ember elhagyja az erkölcs útját és ezzel ellene fordul az isteni akaratnak – bár felülemelkedni nem tud rajta-, és tudatában, testében kialakulnak a fekete lyukak, amelyek nyelik a világosságot, az életerőt, s ezzel együtt fogy az ember életereje, teljességérzete és egészsége is. Lássuk csak, mit jelent ez konkrétabban.

A létszükségleti vonzódások és félelmek fekete lyukai korlátozzák (szívják el) leginkább az életerőt, amelyet az ember az isteni akarat beteljesítéséhez kap(ott). A haláltól való félelem, a kapzsiság, irigység, a szegénységtől és gazdagságtól való félelem az, amely hanyatlást hozz az emberre ezen a szinten. Az ember nem hisz abban, ha Isten egy cél érdekében megteremtette őt, akkor Isten biztosítja hozzá a létszükségleteket is. Ha az ember megérti az isteni cél és az életerő kapcsolatát, eltűnik a biztonság és a bizalom hiánya.

A fajfenntartási félelmek leginkább az életerőt abban korlátozzák, hogy az akarat teljesítéséhez az ember szövetségeseket találjon maga mellé. A bujaság, a szexualitástól való félelem két olyan szélsőség, amely arra kényszeríti az Isteni akaratot, hogy más utat találjon a beteljesüléshez. Azonban tudd, ha az Isteni akarat más utat talál, a te életed is hamar erő nélkül maradhat, hiszen ha elvétetik a cél, elvétetik a hozzá tartozó életerő is. Ha az ember megérti, hogy az Isteni akarat érdekében a többi emberrel egységben biztosítani kell az akarat beteljesülését, eltűnik a feketelyuk és az ember képes minden emberben meglátni az akarat, ily módon Isten jelenlétét.

A fájdalomtól való félelem, illetve a változás iránti vágyak az egyik legjelentősebb fekete lyukak. Az ember, aki nem képes elfogadni a világ folyamatait, gyakorlatilag azt nem képes elfogadni, hogy az isteni akarat ilyen formában közelít a beteljesülés felé. Ez a fekete lyuk, az Isten elleni lázadás igazi mintája, illetve az is igaz, hogy minden fájdalom (lelki, testi) az az Isten elleni lázadást jelzi. Ha az ember felismeri, hogy a világot nem, de önmagát megváltoztathatja a kisebb fájdalom érdekében, eltűnik a lázadás és a szenvedés.

Az el nem fogadástól való félelem, illetve a szeretet éhség fekete lyukainak a lényege, hogy az ember nem ismeri fel, hogy Isten szeretete abban áll, hogy életének célt adott, és ehhez megadta az élet lehetőségét is. Cél nélkül nincs életerő, életerő nélkül nincs élet. Az, hogy az ember hogyan éli meg az akaratot, annak minőségén változtathat, így az akarat az embert magasságokba is röpítheti. Ha az elmondottakban az ember felismeri, hogy Isten mindig szereti őt, akkor ez a feketelyuk megsemmisülhet.

Az önmagam kifejezésétől való félelem, illetve a felesleges önkifejezési-, kommunikációs vágyak (pl.: pletyka, rágalom, stb.) olyan fekete lyukak, amely az isteni akarat „terjedési mechanizmusait” gátolják. A hazugság, az illúzió késleltetni akarja az akarat teljesülését, így ez is egy kiemelt feketelyuk. Amikor az ember megérti, hogy gondolatainak, beszédének és cselekedeteinek összhangja szolgálja legjobban az igazságot, így az isteni akaratot is, akkor megkezdődik az ember tudati egyesülése Istennel, azaz az elválasztottság érzés illúziója csökken, vagy szűnik meg.

A felelősségtől való félelem, illetve az ezzel kapcsolatos vonzódások az akarat és az ember viszonyának tisztaságát, ezáltal pedig Isten és ember egységét szennyezik be. Az emberben addig az öntudat fel nem ragyoghat, amíg az általa létrehozott dolgokért felelősséget nem vállal. Ha az ember felismeri, hogy éppen az akarat által van egységben minden létezővel, akkor azt is felismerheti, hogy ezt az egységet akkor szolgálja legjobban, ha minden létező életfolyamatra sajátjaként tekint. Ebben az esetben az ember olyan világképet kap, amelyben nem, mint elszenvedő, hanem mint szemlélő vesz részt az életben, így ez a feketelyuk is megszűnik.

A szabadságtól való félelem, illetve a szabadság vágy azoknak az embereknek a feketelyukai, akik az Isteni akaratot nem szabad akaratból, hanem megfelelésből, kényszerből, vagy érdekből követik. Az ilyen emberek próbálnak szabályokat és törvényeket alkotni, hogy minél jobban leképezzék az akaratot, azonban a végtelenséget véges dolgokkal leképezni nem lehet, így a leképezés eredményei is csak egy feketelyuk. Ez a feketelyuk által nyújtott illúzió az oka az ember elválasztottság érzetének.

Az ember illúzióban él, mert amit az érzékszerveivel meg tud tapasztalni, arra hagyatkozik. Ha a felesége azt mondja neki, menj el a boltba, megteszi, ha úgy tartja kedve. Ha a főnöke egy másik munkára utasítja, végrehajtja azt. Azonban az embert nem csak a kimondott szó, vagy a testi kényszer viheti jobbra, vagy balra, hanem az isteni akarat is. Ez azonban nem látható, nem hallható, nem tapintható, nem ízlelhető és nem szagolható. A felsőbb akarat és az ember alantas akaratai együtt alkotják az emberi sorsot, azonban tudd, hogy mindig az isteni akarat által kijelölt cél a nyerő. A benned lévő feketelyukak, a vágyaid és a félelmeid által letérhetsz az úttól, de az eredménye testi-lelki erőtlenség, betegség vagy halál.

Az isteni akarat hű szolgálata az alázat, maga az akarat csak az erkölcsös ember számára válik nyilvánvalóvá. Ha nem ismered az isteni akaratot, nyilvánvalóan híján van az erkölcsöd is. Ne hidd, hogy az erkölcs a társadalom buta szabályaival, vagy hangzatos szavak puffogtatásával érhető el. Az erkölcs egy olyan út, amelyben az erkölcstelen emberhez hasonlóan a tudatlanságból a mindent tudás felé visz az út, azonban az erkölcsös ember gondolata, beszéde és cselekedete mindenkor egységet mutat.