Az Ayurvéda tanaiból ismert, hogy az egyes testtípusoknak más és más a várható élettartama, amely szintén a tudományhoz hasonló aspektusok szerint tesz kijelentéseket. Persze, a tudomány és az Ayurvéda álláspontja érthető, hiszen mi tenne különbséget ember és ember között ebben a tekintetben, mint a felsoroltak, ugyanakkor van ennek a témának egy másik szintje is. Erről szeretnék néhány gondolatot feleleveníteni.

A portálon már sokat emlegettük, hogy az emberi sorsot az emberben rejlő képzetek, azaz az igaznak elfogadott információk, a vágyak és a félelmek befolyásolják. Így van ez az ember élettartalmának vonatkozásában is. A halál az élet sötét aspektusa, így minden képzet, amely sötét, sietteti a halált is. Jól látja a tudomány is, hogy a túlzott vágyak, a szenvedélyek, illetve az ember félelmei egyre közelebb viszik az embert az elmúláshoz. Egy másik cikkben arról is értekeztünk, hogy a doshák egyensúlyának hiánya (amely többek között éppen a túlfűtött vágyak és félelmek miatt alakul ki), mikért vezet az egészség elvesztéséhez, szélsőséges helyzetben a halálhoz. Ilyenkor a radzsasz és a tamasz sötét ereje rombolja le az ember egészségét és életét. Összeségében kijelenthető, hogy minél nagyobb egy emberben a kettőség, annál inkább közeleg a halála is. Ezekről bővebben találsz információt a portálon, ha rákeresel.

A halál és annak a közelsége azonban nem csak az emberi félelmeiben és vonzódásaiban rejlik, hanem a hitrendszerében is. Az hal meg, aki hisz a halálban, s halála annak következik be hamarabb, akinek hitrendszerében, és azok nyomán elkövetett tetteiben ott a halál korai lehetősége. Emlékszem egyszer apám azt mondta anyámnak, amikor összekaptak: „Én úgyis előbb hallok meg, mint te”, máskor pedig emígy szólt hozzá: „Hiányozni fogok, amikor nem leszek”. Nos, apám valóban sokkal hamarabb halt meg, mint látható, ő döntött így, persze nem tudatosan. Az efféle ún. időpozicionálással is be lehet határolni a halál várható idejét, de be lehet úgy is, ha az ember  a saját halálát egy konkrét eseményhez köti a tudatában (pl.: addig nem hallhatok meg, amíg meg nem éltem az anyaságot).

Szeretném, ha megértenéd, hogy aki hisz a halálban, az nem hisz az örökkévalóságban. A halálban való hit pedig az alábbiakról ismerhető meg:

A fenti képzetek könnyen kialakulnak az emberben, ha túl nagy a létszomja, vagy ha törekvéseiben csalódás éri. Hány embertől hallottam már azt, hogy „Nélküle nem tudok élni”, vagy azt, hogy „Inkább meghalok, mintsem megbocsássak neki”. Amikor persze beteljesülni látszik az ember kívánsága, akkor kapkod fűhöz-fához, s kétségbeesve próbál mindent megtenni az életért.

A felszabadult ember nem szomjazza az életet, hanem tudja, hogy él, s a szerint cselekszik mindennap, de nem is tagadja az életet, inkább elvisel minden veszteséget, de az életet akkor is mindennél többre tartja.

Mi hát a hosszan tartó élet titka? Mi az, aminek a titkát tudósok és bölcsek keresték évezredeken át reménytelenül? A hosszú élet titka nem más, mint a világosság ereje. Az emberben rejlő szattva az, amely képes megnyújtani az ember életét, miközben minőségi életet garantál követője számára. A szattva vonzás és taszítás nélküli aspektusai, a jelenbe sűrített élet, amely mentes az egótól, a kapni akarástól és mentes a félelemtől is, csak az adhat életet.

Amíg az ember egyre többet tud a táplálékáról, így egyre többet kételkedik is benne, amíg az ember kettőségben van a lelki életben, amíg félelmében visszatartja a kötelességben történő cselekvést, amíg felelőtlenül cselekszik, anélkül, hogy annak következményeivel számolna, addig nem ismerheti meg a titkot. Az erkölcs maradék nélküli követése azonban nem csak hosszú, tartalmas életet hozhat az emberre, hanem az öröklét ajándékát is.