A pálmalevelek tartalmazzák az ember múltját és jövőjét. Meglepően találóak az adott személy életére nézve a leírt információk. A leveleket több évszázada írják, és folyamatosan másolják újabb pálmalevelekre, hogy azokat megőrizzék az utókor számára is. Igazi sziszifuszi munkát végeznek a szerzetesek. A pálmalevelekre azoknak az embereknek az életútját karcolták bele évezredekkel ezelőtt, akik napjainkban élnek és majd ellátogatnak a kolostorokba saját levelükért. Aki nem utazik el a kolostorokba, azoknak nincsen megírva az életútja, tehát a levelek írói évezredekkel ezelőtt tudták, hogy kik fognak elmenni levelükért.  

A pálmalevelek 6 cm szélesek és 48 cm hosszúak. Élettartamuk kb. 800 év, utána törékennyé, így olvashatatlanná válnak. Az írásjelek 1 cm magasak, nehezen olvashatók, nyelvük pedig az indiai nyelvjárás egyik, a tamil nyelv. Minden látogatónak két levele van: egy a múltról, egy pedig a jövőben bekövetkező eseményekről tudósít. Az első levél felolvasása után lehet kérni a második levél ismertetését is. A jövőről szóló levél tartalmazza az ember halálának dátumát és óráját is. A múltról szóló levél ismerteti az illető nevét, foglalkozását, előző életeit, adatokat a családtagokról, azok külalakjáról. Gyakran még arról is adnak információt, hogy melyik napon olvassák fel a pálmalevelet és azt melyik szerzetes olvassa fel.

 

Az olvasó számára misztikusan hangzanak a leírtak. Magam is kíváncsian álltam a jelenséggel szemben. Egy ideig féltem megtudni a jövőmet, a halálom dátumát, mert ezek olyan információk, melyek kihathatnak az ember életére. Felmerült a kérdés bennem, mi történik akkor, ha csak rövid idő van még hátra az életemből, hogyan fogom az erről kapott tudást kezelni a jövőben? Tehát felkerekedtünk és indiai utazásunk alatt ellátogattunk Bangalore-ba. A pálmalevél kolostor címe a zsebünkben lapult, de azt közel sem volt egyszerű megtalálni. Hosszas gyaloglás után megtaláltuk a megnevezett utcát, de a megadott házszám alatt nem találtunk kolostornak nevezhető építményt. Az utcabelieket kérdeztük, ők sem tudtak segíteni, mígnem valaki mégiscsak rájött arra, mit keresünk. A kolostornak nem nevezhető kunyhó egyszerűen nézett ki. Az előtérben egy indiai hölgy várakozott izgatottan, tőle tudtam meg, hogy ő már fél évvel előre kért időpontot magának. Bekopogva az ajtón, megtudtam, hogy sajnos mi nem kaphatjuk meg a leveleinket. A mai napig nem értem miért nem, pedig utána vissza is mentem kérő szemekkel kérlelve a szerzeteseket, de ők rám se nézve elutasítottak, mondván kérjek időpontot 3 hónappal előre. Nem értettem, miért nem kaphatom meg a levelemet, amikor több ezer kilométert utaztam érte és elvileg, aki odamegy, annak van írva pálmalevél.

 

Feltételezhetően az az állítás, miszerint aki odalátogat, annak meg van írva a múltja és a jövője, vagy nem igaz, vagy nekem nem volt megírva a "nagy könyvben" bangalore-i pálmalevelem ismerete. Mindenesetre nagyon csalódottan -de ma már biztosan tudva, hogy mindez így történt a legjobban-, hagytam el Bangalore városát.