A tér és idő problémaköre nem csak a lelki utat keresőket foglalkoztatja, hanem a tudomány képviselőinek fantáziáját is. Hogy mit rejt ez a misztérium, igen nehéz lenne egy cikkben leírni, most inkább arra vállalkoztam, hogy a térnek és időnek néhány olyan aspektusára hívom fel a figyelmet, amely szükséges lehet magasabb lelki összefüggések megértésére.

Képzeld el, hogy nem lenne test a világon. Sem emberi, sem állati, sem növényi, sem dologi test nem létezne. Nem léteznének a bolygók, a csillagok. Meg tudnád-e állapítani - tegyük fel- külső szemmel, hogy mi a tér? A térről alkotott eddigi ismerethalmaz kártyavárként omlana össze, hiszen mindaz, amit a térről eddig leírható volt (van dimenziója: magasság, szélesség, hosszúság) az mind a testhez köthető aspektus. Másik gondolati kísérletben képzeld el, hogy nem lenne változás a világban. Nem lenne helyzetváltoztatás, nem lenne növekedés, nem lenne mozgás, sőt tegyük fel nem lenne tudatváltozás sem. Meg tudnád mondani mi az idő? Mi lenne rá a definíciód? Azt gondolom, hogy az időről alkotott eddigi ismeret is a fentihez hasonlóan omlana össze, mivel ezeket a fogalmakat csak vonatkoztatott rendszerben tudja a legtöbb ember értékelni.

•  A fenti rendezőelvek egy magasabb rendű lény létezésére utalnak, amely az emberéhez hasonló „anatómiával” rendelkezik. Természetesen itt nem a szervi felépítésre gondolok, hanem a működő erőkre és elvekre.
• A tér és idő egy tudati képződmény, egy illúzió, a valóságban nincs semmi alapja, csak a teremtési folyamatok, illetve az ok-okozati összefüggések mellékterméke. Látszólag azért bír valósággal, mert az ember a testével azonosítja magát
• Az én teremtő és befogadó folyamataim, illetve az többi teremtmény hasonló folyamatainak összessége adja ki a tér és az idő által létrehozott valóságot (tér és idő= minden teremtmény yin és yang-jának összessége)
•  Valójában a tér és idő aspektusain keresztül vagyok egy minden más lénnyel, de ha figyelembe veszem, hogy a tér és az idő nem létezik, akkor nincs más lény, csak Egy, amelynek én is része vagyok. Így is eljuthatok a végső felismerésig, hogy „Én és az atya egyek vagyunk”, vagy, hogy „minden Egy”.
• Ha ezt az ember képes felimerni, megszűnik minden létszomj, minden szenvedés, hiszen az atya mindig gondoskodik az emberről, nem hagy elveszni senkit, aki hisz benne, legfeljebb nem úgy szolgálja az embert, ahogy az egó gondolja.