Az emberi lét egyik legérdekesebb "monitor eszköze" az érzelem. Vannak, akik minden nap megélik a poklot és a mennyországot, vannak, akik elnyomva érzelmeiket válnak olyanokká, mint a kívül egészségesnek látszó, de belül rothadó gyümölcs. Vannak, akik az érzelmeiket a szeretetük jeleként erkölcsi szintre emelik és büszkén "felvállalják" önmagukat. Ha tudnák, hogy mi az érzelem, vajon akkor is így tennének?

Valójában kétféle érzelem létezik, az öröm és a fájdalom. Minden, ami érzelem, ennek a kettőnek valamilyen "alfaja". Az öröm az ember elégedettségének, teljességérzetének gyümölcse, a fájdalom pedig az ember félelmének, kettőségének eredménye. Ezek közül csak az öröm a természetes érzelem, hiszen a másik a nem tudás illúziójának terméke. Az ember, aki felismeri önmagában valóságát, annak a fájdalom, a szenvedés csupán illúzió. Az öröm az az állapot, amit a feltétel nélküli szeretetnek, a boldogságnak hívnak. Ez a felszabadult tudatú lényre jellemző állapot, aki képes a lét teljességét átengedni önmagán, s nem szorul be önmaga csapdájába. A földön élő emberek igen nagy többségére ez a tudatállapot legfeljebb célként értelmezhető, mert ebből a tudatállapotból még ízelítőt sem kaptak sohasem.

Lássuk hát az érzelmek másik formáját, mi is az a fájdalom. Az emberi tudatot és testet isteni törvények alkotják. Ezt nehéz elfogadni annak, aki test szerint él, de ha meg akarod érteni a létezést, most ezt is meg kell értened. Isten igéjéből, azaz az isteni törvényből származik az öt őselem, így maga az anyag is. Isteni-természeti törvények tartják össze azt molekulává, sejtté, szövetté, s végül testté. Sok sok ilyen természeti törvény eredményeképpen élsz te magad is. Ha eddig nem gondoltál bele, éppen ideje kicsit megállnod és meditálnod ezen. A szkeptikusok persze azt mondják, hogy tömegvonzás, meg hogy húrelmélet, stb. Szívesen mesélem el, hogy a tudomány is okkult ismereteken alapszik, hiszen amit a hívők Istennek tulajdonítanak, azt a tudomány egyszerűen valószínűségi változókkal helyettesíti (lásd: Schödinger féle atommodell), vagy feltételezésekre helyezi (lásd membrán elmélet). A fizika legfontosabb törvényeiben hiányzik az egzaktság. Ráadásul a membrán elmélet kísértetiesen hasonlít a vallások lételméleteire.
Ezekkel a törvényekkel az ember nap, mint nap szembeszáll, amikor bűnözik (tagad, hite ellen cselekszik, stb.), ennek az eredménye a betegség, vagy a testi halál. Minél magasabb szintű törvényt sért az ember önmagában, annál inkább lesz ellensége önmagának. Képzeld el, hogy milyen tudati blokknak kell lennie az emberben, hogy leálljon, vagy lelassuljon a sejtregenerálás törvénye, vagy hogy kialakuljon egy kóros elváltozás.

Ezen a portálon már többször olvashattad, hogy minden betegség lelki eredetű, most erre egy másik nézőpontot kaptál. De gondolj csak bele, hogy amikor vétkezel önmagad ellen, az több szinten is megvalósulhat. Amikor a saját hited ellen vétkezel, azt hívjuk kettőségnek, azaz fájdalomnak, amikor a tested ellen vétkezel, az a fizikai fájdalom. Mindkettő lényege, hogy szenvedésben élsz, kikerültél az egységből, azaz az Istentől, a törvénytől való elszakítottságban leledzel. Fájdalom az, amikor az ember nem képes elfogadni a valóságot és azzal ellentételesen hisz, cselekszik.

A fájdalom, mint érzelem tehát koránt sem a nemes aspektusaink, ahogy azt sok ember el akarja hitetni veled, hanem az Isten elleni lázadás egyik bélyege. Minél szélsőségesebbek az érzelmeid, annál biztosabb lehetsz benne, hogy vétkezel önmagad  és Isten ellen. Ha meghal egy ember a környezetedben, a lelki fájdalmad jelzi, hogy nem fogadod el Isten döntését, illetve azt is, hogy a szattva helyett a radzsasz (vonzás) és a tamasz (taszítás) uralkodik benned. Ha elvesztettél valamit (pénzt, értéket, társat), a fájdalmad mutatja, hogy illúzióban élsz, lázadsz a természet ellen. Ha nem kaptál meg valamit (anyagi dolgot, állást, babát, stb.), a fájdalmad jelzi, hogy tagadással vagy a természet ellen.

A fájdalom tehát nem a szereteted (az elfogadás) jele, ahogyan a képmutató, hamis próféták tanítják, hanem éppen a tagadásodé és a vonzódásodé. Egyetlen érzelem van, ami a szeretetből van, akármi is legyen a sorsod, az az öröm. A hívő ember örül, ha veszteség éri, mert az tükröt mutat saját magának, hogy mit kell fejlesztenie, és hálát ad Istennek, hogy van törvény, amely által megismerheti önmagát, és hálát ad azért az Úrnak.

Aki Istenben él, annak életében az öröm mindennapos, mindenperces látogató. Aki elszakítottságban él, annak nem kívánatos látogatója a fájdalom. Az ember azért válik képmutatóvá, mert ugyan a fájdalomtól fél, mégis keveset tesz azért, hogy boldog legyen. Az önmagában véghezvitt változás helyett a környezet okolása a saját bukásáért könnyebb, de az ítélet akkor is a pokol marad.

Azért írom le ezeket nektek, hogy felemeljelek benneteket, hogy a megértésetek által, közelebb vigyelek benneteket Isten országához. Hogy ne higgyetek az oktalanoknak, akik saját gyengeségüket erkölcsi értékként hirdetik, hanem higgyetek annak, aki szeret benneteket és megbocsátja bűneiteket, ha helyesen törekedtek. Ő az Istenetek, aki megváltott benneteket. Ne tévelyegjetek hát, hanem ismerjétek meg őt, hogy boldogságotok legyen. Örüljetek és vígadjatok hát, dicsőítsétek az Urat, mert ha megértettétek soraimat, hamarosan eljő, hogy veletek együtt legyen, és ti ővele.