A szattva felemelkedése (uralkodása) az ember tudatának a felszabadulását, a doshák megerősödött és kiegyensúlyozott állapotát, az egységérzetet, illetve a testi-lelki egészséget jelenti. Sok hívő ember sokféle dolgot tesz annak érdekében, hogy az kedves legyen Istennek, azonban legtöbbjük nem érti, hogy ezek a cselekedetek leginkább értük vannak, éppen a bennük levő szattva (világosság) felemelkedéséért.

A legtöbb ember sűrű sötétségben él - még azok is, akik a fény gyermekének hiszik magukat- természetesen mindig vannak kivételek, ahogy a szentek is, azonban ez a Föld népességéhez mérve elenyésző mennyiség. A sötétséget nem kell feltétlenül rossznak, gonosznak felfogni. A sötétség természete, hogy kapni akar, mert hiánya van. Így amikor a sötétségről beszélek, az ember azon aspektusaira irányítom a figyelmet, amely kapni akar: Ego, vágyak, félelmek. Persze, ezek sokféleképpen megnyilvánulhatnak, így a megnyilvánulásukat most nem sorolom fel, inkább nézzük a szattva felemelésének lehetőségeit.

A szattva megjelenési formái

Adományozás

A legalacsonyabb szintű szattvikus cselekedeteket szinte mindenki ismeri, aki foglalkozott már valamilyen vallással. A szívből és együttérzésből fakadó jótékonyság, adományozás természete hasonló a Napéhoz. A Nap fénye is egyformán süt le bűnösre és igazra. Aki ezt a tevékenységet képes meggyőzödésből folytatni, abban máris benne van a Szentlélek adománya. Jótékonykodni azonban nem csak pénzzel lehet. Adományozhatsz szükségleti tárgyakat az arra rászorulóknak (ruhát, takarót, stb.). Nemesebb cselekedet a tudás adományozása, akkor, ha az nem kötelességtudatból, hanem kegyelemből van. Az a tanító, aki naponta kelletlenül bemegy az iskolába, és lelketlenül tanít, hogy megkaphassa a fizetségét, annak nem a szattvája emelkedik, hanem éppen ellenkezőleg. Aki viszont szeret tanítani és a tanítványait felemlkedésük miatt oktatja, annak az embernek nagy a jutalma a mennyben, de a földön is. Az igaz spirituális tanítókra is igaz, hogy csak akkor emelik a szattvát magukban, ha nem pénzért, ha nem dicsőségért, vagy nem figyelemért tanítalak, hanem a tanítványaik felemeléséért. A következő nemes cselekedet más emberek kételyeinek, félelmeinek eloszlatása. Ez általában az információátadást jelenti, de természetesen jelentheti mások testi épségének védelmét is. Az az ember, aki képes szívből reményt, megnyugvást adni az arra rászorulóknak, igazán isteni cselekedetet hajt végre, hiszen a végső valóságban nem létezik bizonytalanság, kétely.

Tanulás

Az ember minél emelkedettebb tudatú, annál pontosabban látja a lelki törvényeket. Így az előbb felsorolt dolgok más és más értelmet nyernek a különböző tudatszinteken. Minden ember csak a vele egy, vagy nála alacsonyabb tudatszintű embernek képes segíteni. Ezért minden embernek feladata, hogy tanuljon. Itt nem csak a fizikai világ ismereteit értem - bár egy egyetemi tanárnak is fontos, hogy tanuljon ismereteinek bővítése miatt-, hanem elsősorban a lelki törvényszerűségeket. A helyesen alkalmazott tanulás nem az ismeretek bővítését jelenti, hanem azok alapján az ember életének átalakítását is. Aki helyesen törekszik a lélek megismerésére, előbb-utóbb megérti, hogy a valódi tudás a helytelen képzetek, vágyak, illetve tagadások elengedésében lehetséges, így a szattva gyorsan növekedhet. A tudás megszerzése természetesen nem csak tanítóknál lehetséges, hanem belső önvizsgálatok útján is.

Önfegyelmezés (tamasz és a radzsasz fegyelmezése)

Az ismeretek megszerzése, mint említettem, nem elégséges, az új ismereteket meg is kell élni. Amikor a helyes ismeret félelem és kétely nélkül él az ember tudatában, akkor világít a szattva. Azonban ehhez szükség van az önfegyelmezés eszközeire, amelyek jelentik a test, a beszéd és a gondolatok megzabolázását. Az önfegyelmezés idejére az ember mindig kettőségbe kerül önmagával, így az önfegyelmezésre fel kell készíteni a tudatot. Ennek fontos módszere a megbocsátás. A test fegyelmezése igen sok rétű lehet. Jelentheti az alapvető légszükségletek (evés, ivás, lélegzés, alvás, stb.), szaporodási ösztönök és azok ingerei felett átvenni az irányítást, de jelentheti a testi képességek minél magasabb szintű edzését (erő, hajlékonyság, stb.).

A jelenben élni

Általában szattvikus csekedetek az élettel való együttműködésre vonatkozó tettek. Az élet minden nap hoz elénk kihívásokat, lehetősségeket. A helyesen törekvő ember ezekből ki tudja válogatni azokat a cselekedeteket, amelyek saját, vagy embertársai javát szolgálják. Aki képes ezeket félelem és kételkedés nélkül megélni, abban a szattva növekedni fog. Mit jelent ez? Legyél szabad a mindennapokban. Ha az élet elhív szórakozni, akkor menj, ha szabadon tudod megtenni. Ha elhív segíteni, menj, ha szabadon tudod megtenni. Ha szabad vagy, akkor nyílt is vagy, hogy ne te (ne az egód) irányítsa az életet, hanem az élet irányítson téged. Minél inkább tudod ezt megvalósítani, annál nagyobb benned a szattva. Természetesen az embernek be kell végeznie isteni küldetését, de ezenkívül te döntöd el, hogy rabságban élsz, vagy hagyod, hogy az élet vezessen el a teljességre.

Isten dícsérete

Aki az életet tiszteli, Istent tiszteli, ezért a szattvikus cselekedetek közül nem maradhat el az Isten dícsérete, a hódolat. Ez nem egyenlő az imával, amelyben a vágyaidat fogalmazod meg. Az Isten méltatása szintén megtörténhet gondolattal, szóval és cselekedettel. Vigyázz, ne hajlongj képmutatóan, és hamis áhitattal, mert az a pokolba vezet. De dícsérd Istent, hogy minél  magasabb helyet foglaljon el a tudatodban, mert minél magasabban van benned, annál hamarabb vált meg téged a szenvedéstől. Adj hálát ha boldoggá tett, adj hálát, ha megmérte hited és elbuktál. Így ismerheted meg önmagadat és tanulhasz, képezheted magad. Ha erre nem lenne szükség, nyomorultabb lennél minden állatnál, mert nem ismerhetnéd fel, hogy minden konfliktusból, minden szükségből úgy jöhetsz ki, hogy megtanultál valamit az életből, így általa több lettél. Ha helyesen törekszel, ez egészen a boldogság eléréséig tarthat. Az Istent tudod dicsérni dicsőítő szavakkal (szent az Úr!), dicsőitő énekekkel, igaz áldozatokkal. Az igaz áldozat természetesen azt jelenti, hogy Istennek hálául felajánlod azt, amihez a legjobban ragaszkodsz (például dohányzás). Isteni hódolatot fejez ki az is, ha néha megállsz, és elcsodálkozol Isten mérhetetlen gazdagságán, és hatalmán. Ha ki akarod fejezni Isten nagyságát és mindenképpen hajlongani, vagy térdepelni akarsz, csak akkor tedd, ha az olyan mélyen a szívedből jön, hogy muszály megtenned. Akkor Istennek kedves az, amit teszel.

Ha érted, amit írok, akkor azt is megérted, hogy ezek a cselekedetek nem Istenért, hanem érted vannak. Aki képes ezt követni, az felszabadítja önmagát a ragaszkodások, a túlzott vágyak, a félelmek, illetve tagadások pókhálójából és szabad emberként képes megélni legteljesebben az életet. Aki képes őszintén adni, az nem fél, aki képes őszintén Istent dícsérni, annak nincs bűntudata. Aki tanulja az életet, a tudása által teljesebbé válik. Értsd meg végre Isten nem uralkodni akar rajtad, hanem a javadat akarja és fel akar szabadítani a rabszolgaság alól, amelyre önmagadat ítélted.