A gyermek növekedésével a szülők egyre égetőbb problémának érzik eldönteni, hogy a gyermek milyen szakmát válasszon. Ezt megelőzően azonban már sok találgatásra adhat okot, ha a gyermekkori sportokban esetleg jól teljesítő gyermekről kiderül, hogy kezdhetne valamit ügyességével. Mi legyen a gyermekből? A szülőnek, vagy a gyermeknek van joga eldönteni ezt a kérdést? Boldoggá teszi a gyermeket az, ha a szülő "segít" eldönteni, hogy merre vegye az útirányt, amely ráadásul meghatározza később az egész életét.

Sok felnőtt ember meséli nekem, hogy a jelenlegi szakmájuk, munkájuk nem teszi boldoggá őket, és a lelki kínok kínját élik meg minden nap emiatt. Amikor kérdezem tőlük, hogy mit szeretnének csinálni, akkor az alábbihoz hasonló válaszok érkeznek: "abba szeretném hagyni az informatikát és zenélni szeretnék", "szeretnék autókat építeni, restaurálni", "örülnék, ha saját kezemmel építenék egyedi házakat". Aztán amikor megkérdezem, hogy miért nem teszik azt, akkor jönnek az ócska kifogások: "túl öreg vagyok"-mondja egy 35 éves férfi. "áááh abból nem lehet megélni"-mondja egy másik. Sőt, olyat is hallottam már, hogy "apám kitérne a hitéből".

Ezeknek az embereknek csak igen kis mértékben róható fel a saját helytelen gyermekkori döntésüknek a jelenlegi boldogtalanságuk, az persze más, hogy most miért félnek változtatni ezen. Legtöbbször a túlzott szülői elvárások miatt alakult úgy az életük, hogy látszólag igen magasra vitték az életben, de amikor rájuk nézek, szinte csak hálni jár beléjük a lélek. Erőtlenek, fáradtak és szörnyen boldogtalanok. Az is gyakran fordul elő, hogy a párkapcsolatuk átveszi a szülői aggódó szerepet és változás már az miatt sem jöhet létre, mert a párjának nem tetszik az az álom, amelyet az ember magában ringat. Lássuk, mit jelent ez ayurvédikus védikus szemmel.

A gyermek szülő általi befolyásolása hátterében gyakran az áll, hogy a szülő saját megoldatlan problémáit akarja ráterhelni -nem tudatosan- a gyermekre, a saját be nem teljesített álmait szeretné a gyermekével beteljesíteni. A képmutató szülő persze azt mondja ilyenkor, hogy a gyereknek csak jót akar, valójában nem a gyermeknek akar jót, hanem saját magának akar bizonyságot, hogy az ő általa megálmodott, de be nem járt út igenis létezik. A gyermek döntési mechanizmusának figyelmen kívül hagyásával, illetve az erős szülői akarattal a gyermek szabadságérzete csökken, azaz csökken a levegő elem által a vata dosha. A gyermekben ennek hatására nem fejlődik ki egészségesen a döntési képesség, így az életben is mástól vár megerősítést.

A másik tipikus oka a túlzott szülői irányításnak az a szülői büszkeség. Sok szülő akarja elhitetni a világgal, hogy az ő gyermeke különleges, ehhez kreál különböző utakat is a gyermeknek. Sokan versenyeztetik a gyermekeiket különböző módon: sportok, kreatív (pl.: rajz) versenyek, illetve egyéb módon. A tudatlan szülő persze nem tudja mit csinál, hiszen megtanítja gyermekét arra, hogy más emberek figyelméből éljen. Az ilyen gyermekeknek felnőttként is fontos lesz a csillogás, az hogy központban legyenek, s ha nem így alakul az életük depresszióba esnek, a föld elem csökkenése miatt a kapha doshájuk szorul háttérbe.

Sikeres sportoló, mérnök, vagy balerina legyen a gyermekből? Nehéz eldönteni. A társadalom is egyre keményebb elvárásokat állít, bizonyos versenysportok elkezdése már 6 éves kor körül "javasolt" ahhoz, hogy esélye legyen az élre kerülnie a gyermeknek esetleg felnőttkorban. De ugye senki nem áltatja magát abban, hogy egy gyermek képes felelős döntést hozni hat éves korában az egész életéről? Akkor  kiért is van ez a döntés? Sok fejfájós gyermekkel találkoztam életemben. Amikor a kedves szülőnek elmondtam, hogy a gyermeket szeretet helyett az akarat benyomása terheli, akkor kifakadt és azt mondta, hogy "de ő jót akar". A gyermekek olykor úgy néztek rám, mint megváltójukra, mert el mertem azt mondani a szülőknek, amit ők soha nem mertek és az évek alatt hordozott fájdalom egyszerre hullott le róluk. Tanulmányi eredményeik megnövekedtek, fejfájásuk elmúlt, csak azért, mert a szülő megértette, hogy az élet nem a versenyről szól, hanem az életről, amelynek igen fontos összetevője a boldogság.

A bölcs szülő felülemelkedik a saját büszkeségén, a saját elvárásain, és nem konkrét utat tanít meg a gyermeknek, hanem olyan lelki dolgokat, amelyekkel a gyermek saját maga tud építkezni és az élete minden szakaszában a tőle telhető legjobb döntést meghozni. Ehhez meg kell tanulnia helyesen tanulni. Ez nem csak azt jelenti, hogyan kell különböző tanulási módszereket elsajátítani, hanem azt is, hogy hogyan szűrje ki a helyes és helytelen benyomásokat az életből. Ez igazán a szülő felelőssége. A szülő döntése az, hogy ráterheli saját életét a gyermekre, és emiatt a gyermek felnőttkorban esetleg képtelen lesz a boldogságra, vagy igyekszik azt kihozni a legjobban a gyermekből, ami a gyermeket is boldoggá teszi. Úgy is fogalmazhatnám Isteni út, vagy az ördög útja, mert az a szülő, aki a gyermek elfogadását keresi Isteni úton tartja a gyermeket, aki pedig kettőségbe taszítja a gyermekét, az a pokolba vezető utat mutatja neki.

Ha szülő vagy, legtöbb amit megtehetsz a gyermekedért, hogy megtanítod félelmek nélkül élni. Az a gyermek, aki félelem nélkül él, boldog felnőttként képes lesz a ragadozók által uralt világban is eligazodni és megtalálni a saját nyugalmát és számítását. Ha a gyermeket félni tanítod meg, legyen bár bármilyen jó a szándékod, a gyermeked vesztes lesz az életben, legkevesebb ami veszteség éri, hogy ha nem lesz képes a te általad ráerőltett útról letérni és saját útját megtalálni, akkor boldogtalan lesz... a legtöbbe pedig jobb nem belegondolni. Ne bajnokokat nevelj, ne büszke embereket, vagy sztárokat, hanem nevelj szeretetre méltó, boldog embert és a többi, ha szükséges megadatik, ha nem szükséges, akkor is boldog lesz a fiad és a lányod.