A világban sok gyermek nő fel sodródva az élet forgatában. A hömpölygő információáradat, amely egy gyermeket körülvesz, könnyen alakít ki félelmet bennük, ha a szülők nem figyelnek tudatosan a nevelésre. A felnövekvő nemzedékek ennek következtében tele vannak félelemmel, amelyek az emberből a legszélsőségesebb dolgokat hozzák ki, agresszió, bűnözési hajlam, stb. A felpörgött világban az egyik különösen veszélyes ok lehet, ha nem vigyázunk gyermekeink lelkére, mi felnőttek is felelősséggel tartozunk azért, hogy lelkileg is kiegyensúlyozott embereket neveljünk, akik képesek megállni a helyüket a világban.

Ezt a feladatot csak az a szülő képes ellátni, aki a gyermeket tudja lelki-tudati szinten megfigyelni. Sajnos, az iskolai évek megkezdésével a szülőnek egyre kevesebb kontrollja van a gyermeket érő behatásokon, sőt az óvodai évekkel ez az idő előrébb tolódik. A szülőnek ebben a kis időben kell megalapozni a gyermek életét. Nem csak a gyermekre, de minden emberre igaz, hogy egy információ akkor válik hasznossá és akkor épül be a mindennapi életébe, ha az megérinti a gyermek értelmét, azaz megérti annak összefüggéseit a saját eszközeivel. A babakort leszámítva (2-3 éves korig) a szülőnek az alábbiakat szükséges figyelembe venni:

A gyermeket a 3-6 éves korig kell megtanítani a legalapvetőbb erkölcsi tanításokra (természetesen a saját szintjén: nyilván nem fog egy ekkora gyermek bankot rabolni, de azt tudnia kell, hogy a mások tulajdonát tisztelnie kell), amelyekre kíválóan alkalmasak a klasszikus mesék (a Tom és Jerry nem!, a Grimm mesék, vagy a magyar népmesék többsége igen!). Ezekben a mesékben kiválóan vannak szemléltetve a tulajdon tiszteletére, az emberi szabadság  tiszteletére, az emberi élet tiszteletére, stb vonatkozó erkölcsi szabályok. A szülőnek azonban nem elég felolvasni az ilyen meséket, azokat a gyermekkel közösen értelmeznie is kell, le kell tudnia vonni a gyermeknek is a szükséges tanulságokat. Jó tudni a szülőknek, hogy a gyermek mindig belehelyezkedik a mese főhősének szerepébe és a mesét úgy éli meg, mintha vele történt volna meg, így a mese kiválasztása igen fontos feladat. A meséken keresztül nem csak az alapvető erkölcsi értékek, de a helyes problémamegoldó stratégiák is megtanulhatók. Jó, ha hangsúlyozza a szülő, hogy a bátor vitéz igen is félt a hétfejű sárkánytól, mégis fontosabb volt neki az igazság, így a félelme nem téríthette el a céljától. Alapvető konfliktusmegoldási stratégiák a mesékben például az alábbiak: segítség kérés (a hős királyfi segítségül hívja állat barátait, akikkel útja során találkozott), a kompromisszum (a királyfi hét évig szolgál, hogy megkaphassa a sárkány legyőzéséhez szükséges lovagi kardot és páncélt), a tanulás (ahhoz, hogy a királyfi megkaphassa a királylányt, meg kell tanulnia az íjászatot, hogy versenyben megküzdhessen érte), az áldozat (a királyfi odaadja az utolsó falatot is a rászorulónak, aki aztán varázslatos sípot ad cserébe). Nagyon fontos, hogy ebben az időszakban nem érdemes a gyermekkel szemben durva büntetési eszközöket használni, a gyermek legtöbbször nem tudja mit cselekszik, és az általa okozott kár értékét sem tudja felfogni. A szülőnek gyengéd terelgetéssel kell megoldania a gyermek figyelmének lekötését. Ebben az időszakban a legfontosabb a szülői példamutatás, amelynek igen hasonló értéket kell, hogy képviseljen, mint a mesékben szereplő embereké. Ez csak harmonikus családban lehetséges.

Az iskolás korszakban a nevelésnek folytatódnia kell. A gyermeken nem csak az iskolai teljesítményt kell számonkérni, hanem más eszközökkel kell felkészíteni. A gyermek sokkal tudatosabb és elkezdődött a szülőkről való "leválás" folyamata. A gyermek az iskolában sokszor konfrontálódik, így a szülőnek a feladata, hogy a gyermek implementálni tudja a korábban megszerzett tudását a hétköznapi életében is. Ehhez a szülő és a gyermek között nagyon mély kapcsolatnak kell lennie, hogy a gyermek el merje mondani az életének legfontosabb dolgait. A következetes szülő abban tud segíteni, hogy ismételten felhívja figyelmét az alapvető erkölcsi tanításokra, illetve problémamegoldó stratégiákra. Ezeket bele kell tudni illesztenie a gyermek életére jellemző élethelyzetekbe. Kifejezetten hasznos lehet, ha a szülő saját átélt példáit képes elmondani a gyermeknek, illetve azt, hogy ő hogyan küzdött meg ezekkel a problémákkal. Az ilyen hozzáálás igen nagy bizalmat tud kifejleszteni a gyermekben,  mert látja az utat, illetve a szülőt nem egy elérhetetlen ufo-nak tekinti, hanem hozzá hasonló embernek. Az is bizalmat gerjeszt,  hogy a szülő már megoldotta a problémát, így a gyermek érzi, hogy olyanban ad tanácsot, ami számára nem ismeretlen (nem jöhet az a szöveg: áh, anya te ezt úgy sem érted!). Erkölcsi tanítások mellett a szülőnek meg kell tanítani a gyermeket a vágyainak és félelmeinek kezelésére is. Főleg, ha a család nincs olyan anyagi helyzetben,  hogy a gyermek minden kérését teljesítse, fontos az őszinteség a lehetőségekről (akár anyagi, akár más természetű). Az nem elegendő tanítás a gyermeknek, hogy "nem lehet kisfiam, mert nincs pénzünk". Ez a gyermekben újabb kételyt ébreszt és kisebbnek fogja érezni magát a többi gyermekkel szemben. Ebben az esetben a helyes kommunikáció, ha elmeséljük neki, hogy miért, milyen áldozatot hozunk (például: új lakást szeretnénk venni, vagy sokkal fontosabbnak tartjuk, hogy te edzésre járj, stb.). A gyermek félelmei az iskolai évek alatt elsősorban arra vonatkoznak, hogy társai nem fogadják el őt, vagy hogy megsértik. Ez miatt nagyon fontos, hogy a gyermekben az értékrendek tisztázva legyenek. Ne is akarjon olyan emberekkel barátkozni, akik nem fogadják el akár a tanulmányi eredményét, akár az anyagi viszonyait, akár az ő szellemiségét. Tudja, hogy a kevés, de igaz barát fontosabb, mint a sok haver.

Ebben a korban -de maximum 12-14 éves korig- megengedett a motiváció és a büntetés alkalmazása. Akármelyiket is kell alkalmaznunk, azt mindig a fokozatosság elvén alkalmazzuk, különben gyorsan elfogy az eszköztárunk a gyermek befolyásolhatóságára. A motivációt könnyen tudjuk használni, ha az a gyermek vágyaival egyező dolog. Ilyenkor sem szükséges a célt megígérni a gyermeknek, hanem apró, de a gyermek számára belátható lépésekben tálalni azt (például, ha a gyermek vágyik egy nagy lego parkra, akkor azt számára értékelhető darabokban megvenni, ha a szülőnek van is rá pénze). Nem szabad, hogy a gyermek elveszítse a motivációban a reményt. Soha ne motiváljunk pénzzel, főleg ne kislányokat, az súlyos erkölcsi válságba sodorhatja őket. A büntetés akkor használatos módszer, ha a gyermeket motivációval nem lehet befolyásolni. A büntetés nem történhet haragból, a gyermeknek a büntetés ideje alatt is tudnia kell, hogy szeretik és hogy a büntetés érte van. Az a leghelyesebb kommunikáció, ha a szülő a gyermekkel megérteti, hogy a gyermeknek a cél érdekében áldozatot kell hozni. Ha ezt megteszi, akkor nincs semmi akadálya, hogy az élet eredeti medrében továbbfollyon. A gyermeket verni büntetésként csak abban az esetben célszerű, ha súlyos erkölcsi hibát vétett (pl.: lopott) és tudatosítani akarjuk, hogy a bűn fájdalommal jár. Tanulmányi eredmény miatt, a kisebb viselkedésbeli problémák miatt, az otthoni kötelezettségek elmulasztása miatt a verés kifejezetten káros lehet. Ilyen esetben inkább a helyes motiváció a célravezető. A helyes büntető eszköz a gyermek vonzódásait veszi figyelembe (semmi esetre sem a félelmeit! Az nem fordulhat elő, hogy büntetésként ki kell menned a sötét udvarra éjszaka, mert tudom, hogy félsz), ilyenre jó példa, ha a gyermek vonzódik egy hobbyhoz, akkor egy időre azt függesztjük fel.  Általában jó módszerek a gyermek anyagi, érzelmi vágyainak és szokásainak (a gyermeket édesség böjtre foghatom, korábban küldöm aludni, nem nézhet TV-t, stb.), valamint szabadságának (szobafogság) átmeneti korlátozása, de ne használjuk büntetésként azt, ami a gyermeknek érdeke (soha ne kelljen büntetésből tanulnia).

Az életkor előrehaladtával a szülőnek a gyermek lehetséges életszituációinak és értelmének megfelelő erkölcsi tanítást kell adni. Minél több helyről kaphat a gyermek információt, annál fontosabb, hogy azokat milyen súlyozással, milyen módon fogadja be. A szülőnek képesnek kell lenni kiszűrnie a gyermek tudatából a félelmet keltő dolgokat, az elfolytott vágyakat és ezekre mind megoldást nyújtania, hogy a gyermek mentálisan egészségesen indulhasson neki az életnek. A gyermeket nem szabad a saját képünkre nevelni, azzal többet árhatok neki, mint amennyit használok. Az a helyes magatartás, ha döntési alternatívákat mutatok be, amelyek a legnagyobb szabadságfokot adják neki, a döntési alternatívák kidolgozásába a gyermeket is bele kell vonni. Az nem fordulhat elő, hogy egy ajánlott út sem érinti az ő vágyait, akaratát.