Jelenleg a csevegőben tartózkodik:

Nincs senki online

Ayurvéda képekben

Google Fordító

English French German Italian Portuguese Russian Spanish

Napi bölcsesség

Igaz-hamis várakozás

Isten országának eljövetelét igazul várja az, aki cselekszik is azért. A hamis várakozással teli ember azonban rajta kívül álló erőkben bízva nem cselekszik, nem építi a mennyek országát, így amikor eljő az idő kívül találja magát, mert rájön, hogy abban semmi sem az övé.

Napi dilemma

A félelem dilemmája

Minden nap eldöntheted, hogy gonosz tanácsadódra, a félelemre hallgatsz-e, aki eddig soha semmiben nem segített, vagy igaz prófétákra, akik már legyőzték őt, és hitre és bizalomra tanítanak.

Isten szolgák ítélet alatt Nyomtat Email
Írta: Ayurvéda portál   

Isten szolgák ítélet alattVallási vezetők, papok és tanítók. Az a feladatuk, hogy az emberiséget felemeljék és felszabadítsák. Isten szolgáinak vallják magukat, de sokuknak nagyobb ítéletet készített elő Isten, mint az egyszerű embereknek, mert több ezer, több millió lélek bukása szárad lelkükön. Persze, erről mit sem tudnak és még annak ellenére sem változtattak hamis eszméiken, szokásaikon, hogy ismerik a papságról szóló próféciákat.

 Mindegy melyik valláshoz tartozik az, aki emberek sokaságainak beszél a lélek rejtelmeiről, de emberi törvényeket tanít, ha hamis erkölcsi rendet alkot, amely nemhogy felemelné, de sűrű sötétségbe taszítja az embert. Alapvetően egy vallási vezetőnek az általános bűnökön kívül az alábbiak okozhatják bukását:

·         A hamis példamutatás
·         Ha megtévesztő, hamis információkat ad át Istenről, a lélekről
·         Ha szent dolgokat kisajátít, de azoknak kiszolgáltatásában nem jár el lelki ismeretesen
·         Ha szent dolgokat olyan embereknek szolgáltatja ki, akik nem érdemlik meg
·         Ha illúziót kelt

Hamis példamutatás

A hamis példamutatásnak a legszembetűnőbb és egyben legsötétebb példája a katolikus egyháznak a pápaválasztása. Azt hirdetik a világon, hogy Isten akarata a választás, a megszavazott pápa mégis kap időt arra, hogy nyilatkozzon elfogadja-e a tisztséget. Ha a választás Isten akarata, ellenállhat-e egy vallási vezető ennek az akaratnak? Nem okozza-e bukását, ha nemet mond? Persze, az egyes papok is mutathatnak példát hitetlenségükről. Legkézenfekvőbb példája, amikor választásokkor saját érdekeiknek megfelelően terelgetik a hívőket, pedig ismerik a törvényt: ne legyen, csak egy mércéd! Ez azt jelenti, hogy minden embercsoportra, minden emberre egyféleképpen tekints. Ez a feltétel nélküliség alapelve.

A megtévesztés

Ülök a templomban, vagy beszélek Krisna tudatú vallási vezetőkkel, buddhista szerzetesekkel soha nem hallott hamis eszméket hirdetnek a lélekről, Istenről (a buddhisták Istenekről). Beszélnek szeretetről, miközben vonzódásról szólnak szavaik, beszélnek lemondásról, miközben az elfojtásról szól igéjük, ha rákérdezek egy-egy témára, olyan idegesek lesznek és zaklatottak, hogy pontosan tudom: nemhogy lemondtak, a szívük mélyén ott a vágy… azonban soha nem mernék ezt bevallani. Beszélnek igazságról, de két mondaton belül háromszor mondanak saját maguknak ellent. Krisna tudatú emberek beszélnek szabadságról, de most a munka kötöttsége helyett a kéregetés kötöttsége van rajtuk. Lelkes Krisna hívő pedig úgy beszél nekem az egyéni lélekről, a lélek megosztottságáról, mintha az ABC-t mondaná, pedig éppen a saját vallásalapítója hirdette a lélek egységét. A buddhisták beszélnek arról, hogy az ember önmaga is felemelkedhet, közben ők is Buddhához és Istenekhez imádkoznak, ha előrébb akarnak jutni az úton. Furcsa azt megállapítanom, hogy a legkevesebb információt Mohamed próféta adta át az emberiségnek Isten természetéről, mégis a leghűségesebb és leghitelesebb hívők minden vallás között. Ezzel messze nem akarom kiemelni és a többi vallás fölé emelni őket, mert igen sok téveszme kering az iszlám berkein belül, de a hitelességük miatt biztosan jutalmat kapnak. Emlékszem Indiában Bangalore városában található ISCON a Krisna hívők fellegvára. Lépcsőin csak lépésről lépésre haladhat az ember, és templom szolgák sokasága felügyeli, hogy Krisna és Rama neveit dicsőítő mantrát mindenki zengje. Mire felértem a templomban valóban ráhangolódtam a mantrára, elhaladtam az oltár előtt, ahol csak kordonok mentén lehetett menni. Az oltár után rögtön lekapcsolt két templom szolga és az oltár mögé vitt, leültetett bennünket. A kezdeti képmutató érdeklődés a hovatartozásom felöl rögtön átcsapott abba, hogy nekik van egy jó üzleti ajánlatuk. Vásároljak meg egy szálláshelyet, cserébe időnként ingyenes utazást biztosítanak nekem a kezelésük alatt lévő hasonló szálláshelyekkel. Természetesen csak az utazási költséget kell fizetnem. Amikor ennek ellentmondtam (nagyon sok pénzt kértek a semmiért), és felajánlottam, hogy a templomra adományozok egy jelképes összeget, akkor elvezettek egy urnához, ahol a templomszolga immár nem olyan kedvesen beledobta a pénzt, majd sebesen otthagyott… ez a „felvilágosult” ember képmutatása.

Szent dolgok kisajátítása

Nincs annál sötétebb dolog a világon, ha a szent dolgokat kisajátítja egy vallási intézmény, és amikor az embereknek azt ki kell szolgáltatni csak pénzért, vagy lelketlenül teszik meg. Eljön az idő, amikor a vallási vezetők szégyene nyilvánosságra kerül. Ugyanis, ha egy vallási vezető megkeresztel egy embert, és az felnőttkorában mégis a szülei bűneinek nyomdokait tapossa, akkor az a pap nem volt alkalmas a keresztségre, hiszen az eredendő bűne nem töröltetett el, mint ahogy a keresztségnek el kellene törölni azt. Ha egy pap föladja az utolsó kenetet és a lélek az utolsó napon nem támad fel romolhatatlanságban, akkor a pap nem volt alkalmas, hogy a kenetet feladja. Sajnos, több más dologban is elmarasztalható a katolikus egyház. A keresztség, az oltári szentség, a házasság, és a többi szentség is az egyház kisajátítása alá került, ugyanakkor lelketlenül elmormolt igével, szentlélek kitöltése nélkül képmutatás minden cselekedet. A világ legkönnyebb dolga azt mondani, hogy én házasnak nyilvánítottalak téged, ha elváltál, akkor bűnöztél. Nem azért, mert ez nem igaz, hanem azért, mert a pap sem kötötte meg lélekkel a házasságot! Amit lélekkel kötnek az a frigy elszakíthatatlan. Sorolhatnám tovább, de nem a papok vérét akarom, hanem igazságot. Azért mondom el nektek, hogy ne nyugodjatok bele a hamisságba, hanem keressétek az igazságot, mert ahol az igazság, ott az Isten is. Ahol pedig nincs igazság, ott az ördög az úr.

A meg nem érdemelt szentség

Ha egy pap olyan embernek szolgáltat ki egy szentséget, aki nem teljes szívéből és lelkéből akarja azt, ha nem kötelezi el magát teljes lélekkel Isten iránt, olyan mintha disznók elé gyöngyöt szórna. Nem értékeli annak ékességét a képmutató ember, és nem segít rajta a szentség sem. A világ egyik legnagyobb hazugsága a következő: ahhoz, hogy pap előtt esküdj hűséget, szükség van a bérmálkozásra. Ahhoz, hogy bérmálkozz, szükség van a keresztelésre. Nem az a fontos, hogy komolyan gondolod-e a házasságot, nem az a fontos, hogy teljes szívedből akarod-e a szentlelked, sőt az sem fontos, hogy teljes szívedből le akarod-e tenni a bűnt. Elég, ha elmormolsz a pap után néhány sablon szöveget és máris mehetsz… azzal az illúzióval, hogy bűn nélküli lettél, hogy kitöltött a lélek, vagy, hogy szent házasságot kötöttél. Ennél érdekesebb, hogy hogyan tud egy pap megbocsátani olyan embernek, aki nem kéri, illetve nem szolgálta meg a bűnbocsánatot. A pap elmormolja a feloldozó szöveget, a hívő egy óra múlva a templom kertben már gyűlölettel telve pletykál haragosáról. Ma párezer forintért bárkit beavatnak a reikibe, a prana nadiba, hamis guruk adnak istennevet mantrázni (japa) bűnbánat és elkötelezettség nélküli embereknek. Buddhista szerzetesek adnak lelkükben forrongó embereknek buddhista nevet, ezáltal olyan illúzióba lökve őket, hogy lettek valakik a megvilágosodás útján.

Az illúziókeltés

Egy vallási vezetőnek, tanítónak nem az a feladata, hogy illúziót keltsen, hanem hogy eloszlassa azt. Azt gondoljátok, hogy elég, ha azt mondjátok Krisna, vagy Jézus és máris visszatértetek az édenbe? Nem! Nem az jut be a mennyek országába, aki azt mondja „Uram” , hanem az aki cselekszi az igazságot. Minden vallási vezetőt számon kérnek az Úr napján, aki az illúziót keltette, de minden hívőt is, aki elhitte a hazugságról, hogy igazság. Mert nem arra intett benneteket egyetlen vallásalapító sem, hogy fogadjátok el igaznak, amit az ember mond, hanem arra, hogy keressétek meg az igazságot és mérjetek meg minden embert, aki az igazság nevében jön el hozzátok, hogy meg ne tévesszen titeket.
Ha így tesztek, nem tartjátok szent dolognak az ami nem szent, nem tartjátok szent embernek az, aki bűnös. Mihaszna templomba járni, ha nem épül a lélek és mihaszna az igének, ha nem fogadjátok be. Ha az illúzió kell nektek fogadjátok el azt, aki viszont Isten országára vágyik… az ébredjen fel álmából és keresse az igazságot.
 

Napi figyelmeztetés

Álmok

Óvakodj az álmok értelmének keresésétől. Ha ébren is álmodsz, vajon nem ostobaság-e értelmét keresni az éjjeli látomásoknak? Az illúzió illúziója vajon nem visz-e útvesztőbe? Hidd el, ha a valóságban élsz, az álmaid is tiszták!

Téves mondások

Én még nem tartok ott...

"Én még nem tartok ott..." - Ó te hitetlen, amíg nem döntesz, addig soha nem is fogsz ott tartani. Amikor pedig megtérsz, még aznap kinyílik a világ. Szavad azt jelenti, hogy az első lépést sem tetted meg, hanem ilyen szépen keltesz illúziót, hogy eltakard gyengeséged.